Hírek
2012. Szeptember 14. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Zöldülnek a fesztiválok
Most, az idei szezon végén általánosságban is elmondható, hogy a több tíz-, vagy százezer embert vonzó rendezvények kevesebb, mint felére csökkentették ökológiai lábnyomukat.
Egyre zöldebbek a nagy hazai zenei fesztiválok. Most, az idei szezon végén általánosságban is elmondható, hogy a több tíz-, vagy százezer embert vonzó rendezvények kevesebb, mint felére csökkentették ökológiai lábnyomukat. A termelődő szemét mennyisége például nem egészen harmada az öt évvel ezelőttinek. A zöld gondolkodás ráadásul nemcsak szimpatikusabb, de olcsóbb is.
Az idén 20 éves Sziget és Volt fesztiválok, a Balaton Sound, a Hegyalja, a lassan 40 éves EFOTT, , a SZIN, és más „ott alvós” fesztiválok több tíz- vagy százezres közönsége jelentős terhet ró a mikrokörnyezetére. Ennek enyhítésére a szervezők már évek óta erőfeszítéseket tesznek, a jellemzően húszas-harmincas korú közönség pedig jól fogadja az újításokat.
A változások közös tulajdonsága a környezet védelme mellett, hogy pénzt takarítanak meg, az első ilyen lépéseket a közvilágítás terén tettük − emlékszik vissza a Sziget kft műszaki szaktanácsadója, aki az ország nagyfesztiváljainak döntő többségét építi. Lakos László hangsúlyozta, a LED és más fénytechnikai megoldások egyre elérhetőbb ára miatt például egy nagyobb színpad már csak a felét, harmadát, a közvilágítás a 15-20 százalékát fogyasztja az öt évvel korábbi energiának. Ma például egy 4*400W-os (kerámia fém halogén) lámpa bevilágít egy focipályányi területet, ugyanehhez korábban 15-20KW energiára volt szükség − mutatott rá a szakember. Ez azért is fontos, mert a szigetet például egy 10KV-os körvezeték táplálja, amelyet nem lehet korlátlanul terhelni. Ez a energia most sokkal több mindenre elég, évről évre kevesebb aggregátorral kell kiegészíteni az áramellátást. (az új előírások szerinti biztonsági világításén kívül)
Először a Hegyalja Fesztiválon és a SZIN-en vezettük be a re-pohár rendszert, ami negyedére csökkentette az eldobható edényzet mennyiségét, és amely ezt követően kezdett országosan is terjedni. Ennek köszönhető, hogy egy-egy olyan nagyobb fesztivál, mint például a Hegyalja, 2000 helyett „mindössze” 600 köbméter szemetet termel, ráadásul a maradék nagy része is papírhulladék.
Egyre többször használjuk a különböző fém, műanyag, valamint újrahasznosított gumi alapú útburkolatokat, amelyek védik a környező gyepet is, mind a járművek, mind a közönség kitaposása elől, jelentősen csökkentve a keletkező port is, valamint csökkentik a talaj betömörödését is.
Idén, elsőként Tokajban, a Hegyalja Fesztiválon, majd az összes fesztiválunkon új technológiát alkalmaztunk a meleg víz előállítására. A korábbi, gázolajos kazánok helyett a japán Rinnai cég 95 százalékos hatásfokú átfolyós rendszerű gázüzemű vízmelegítőit használtuk. A meleg víz felhasználása egy fesztiválnál a délelőtti és kora délutáni órákban kicsúcsosodik, míg délben, éjjel és hajnalban szinte a nullára esik vissza. Tehát felesleges energiaveszteséget jelent, ha a vizet egész nap melegen tartjuk. A Rinnai készülékekkel erre nem volt szükség, így az energiafelhasználásunk kevesebb, mint a felére esett vissza, miközben a csapokból kifolyó víz hőmérséklete a pillanatnyi felhasználás nagyságától függetlenül az előre beállított értéken maradt.
A folyamat még messze nem érte el a lehetőségek határát − tette hozzá Lakos László. Hosszú ideje tervezzük a Hegyalján egy vízvisszaforgató rendszer beindítását. Az elhasznált fürdő vizet megtisztítva (szürkevíz) újra lehetne használni, mondjuk a WC-k öblítésére, vagy végezhetnénk vele a pormentesítő locsolást. Ennek technológiája rendelkezésre is áll, tavaly a Hegyalján már bemutattuk, de még nincs megoldva az üzemeltetés finanszírozása. Egyre nagyobb teret kapnak a napelemek is, főleg a kisebb, folyamatos áramfelvételű helyszíneken, mint például a „civil falu”. A technológiák adottak, az anyagi lehetőségek még korlátozottak az állami támogatások hiányában, de dolgozunk rajtuk – jelentette ki a szakember.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 14. 16:00, vasárnap | Életmód
Balatoni retró kiállítás nyílik Keszthelyen
Az idősebbeknek nosztalgiát, a fiataloknak rácsodálkozást kínál a keszthelyi Balatoni Múzeum, ahol szombaton nyílik meg a Balatoni retró címet viselő kiállítás.
2026. Június 13. 12:00, szombat | Életmód
Teljesen átszerveznék a közmédia intézményrendszerét
2026. Június 12. 16:00, péntek | Életmód
Vasárnapig látható az első kínai császár agyagkatonáit bemutató kiállítás a Szépművészetiben
Vasárnapig látogatható a Szépművészeti Múzeum Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítása, amelyet eddig több mint 200 ezren tekintettek meg - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
2026. Június 12. 11:00, péntek | Életmód
Lannert Judit: nincs szó az egyházi fenntartású, illetve a hat- és nyolcosztályos iskolák megszüntetéséről
Közös érdekünk, hogy eloszlassunk minden olyan feltételezést, hogy az egyházi fenntartású vagy a hat- és nyolcosztályos iskolákat bárki meg akarná szüntetni
