Ma, kevéssel a londoni ötkarikás játékok előtt, már csak velünk élő történelem, de bő négy éve még maga volt a napi valóság a forradalmian - vagy még inkább űrtechnológiailag - új úszódresszek hatalmas vihart kavaró ügye. Akkor éppen a pekingi olimpiához közeledtünk, és az úszás amúgy sem mindig csendes világába valósággal berobbant a high-tech: megjelentek a sportágat felbolygató csodaszerelések.

Az első, tényleg revolúcióval felérő szupermezeket 2008 elején mutatta be a Speedo, az egyik legnagyobb sportszergyártó világcég, méghozzá komoly háttéripari megtámogatással. Tudniillik az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) - a világ legnagyobb űrkutatási szervezete - szakembereinek közreműködésével fejlesztette ki az úszót többnyire a nyaktól a bokáig befedő új szerelést, amely aztán elindult üstökösszerű sikerpályáján, hogy röpke idő alatt elképesztő karriert járjon be, majd a csúcsról a mélybe zuhanjon, és kevesebb, mint két évi szárnyalást követően az enyészeté legyen.
Persze nem a kinézetével volt-lett a baj, mint ahogy azt sem lehet utólag felróni az úszókat afféle medencés gyorsvonatként repítő szerelést kiötlőknek - de még az "utánzóknak", a hasonló csodadresszekkel a Speedo után kirukkoló konkurens óriáscégeknek, köztük az Arenának - sem, hogy bóvlit gyártottak volna. Sőt…

A sportdicsőségen túl profitra ment a dolog

A vizet taszító anyagból készült, a közegellenállást jelentősen csökkentő, a versenyző lehető leggazdaságosabb oxigénfelvételét is segítő úszóruhák éppenséggel tökéletesen megfeleltek azoknak a kívánalmaknak, amelyek arra vonatkoztak, hogy a versenyszerelés révén viselői váljanak minden korábbinál gyorsabbá és eredményesebbé, ezáltal pedig maga a portéka is igen jó pénzen eladhatóvá. Merthogy a "sima" sportdicsőségen túl a profitra ment ki - hogy egy klasszikust idézzünk: - a "rongyos forradalom", miként Kiss László, a magyar úszók szövetségi kapitánya minősítette annak idején a csodadresszek felbukkanását a nemzetközi, illetve legelőször az Egyesült Államok úszósportjában.
A dolog elképesztő jövedelmezősége mellett nyilván nagy hatású volt maga a látványos sportági javulás is, tehát hogy nemcsak hatalmas bevételeket indukált a "villámruha", hanem az eredmények ugrásszerű fejlődését is magával hozta. A jó úszók még jobbak lettek általa, és a kevésbé jók is jelentősen javultak a "csodafegyver" bevetése révén. Csakhogy a versenysportban amúgy is nehezen tartható esélyegyenlőséget oly mértékben borították fel, magát a sportágat pedig annyira rossz irányba vitték el a szuperdresszek, ahogyan se előtte, se utána semmi. Részben ez is okozta a találmány halálát, és követelte ki átmeneti uralom után a FINA-tól, a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetségtől a kényszerintézkedést: a csodaviselet betiltását.

A víz felszínén lebegve

A poliuretánból előállított, első újfajta Speedo-dresszek egyik nagy vonzereje nem a viselésben, hanem az úszóknál jelentkező ugrásszerű eredményfejlődés előidézésében rejlett. Tudniillik közegellenállás-csökkentő hatásuk mellett valósággal összepréselték a testet, és hovatovább nem a ruha vette fel az ember alakját, hanem a versenyző törzse, combja, karja idomult, passzírozódott bele a ruhába. Hogy ennél fogva számos kényelmetlenséggel is járt, hát üsse kő, fontosabb volt az a tény, hogy aki - rendre külső segítséggel, legalább negyedórás beleszuszakolási manőver árán, merthogy egyedül szinte képtelenség volt beöltözni a "csodába" - az öltözet által elérte az áramvonalasság netovábbját, a medencében már nem tudott hibázni. Majdhogynem a víz felszínén lebegve száguldozhatott kicsi és nagy, sovány és kövér, ideális alkatú és kevésbé sportos kinézetű. A visszaigazolás nem maradt el.
Olyannyira, hogy a jobbnál jobb egyéni csúcsok után egyre szaporábbá váltak a világrekordok. Az ominózus 2008-as év első hónapjaitól kezdve a nyári pekingi olimpiáig a félszázat is meghaladta a világcsúcsok száma, amelyekből aztán a kínai ötkarikás játékokon további újabb 25 született. A Speedo csaknem mindenhatóságára jellemző, hogy a szupereredményekből 23-at értek el az akkori legmenőbb márkában, az LZR Racerben (a teljesség kedvéért: a maradék kettőt az Arena R-Evolutionban úszták).
Az ilyen-olyan felségjelű márkák külön vetélkedésében a Speedo nagy fölénnyel diadalmaskodott Pekingben: az olimpia 32 úszódöntője közül 29-ben az ő szupertermékét viselő versenyző győzött, és a maradékon osztozott az Arena és az Adidas. Példának okáért minden idők legjobb úszója, a London előtt 14-szeres ötkarikás aranyérmes amerikai Michael Phelps LZR-ben nyerte mind a nyolc pekingi olimpiai bajnoki címét, akkortájt sajátos módon igazolva a tételt: (úszó)ruha teszi az embert. Vagy legalábbis az is…

Vissza a textilruhákhoz!

A 2008-as őrületet 2009-ben, ha lehet, még nagyobb ruhaügyi káosz követte, és valósággal elszabadult a pokol a technológiai forradalom közepette, miután a FINA nem mert - nem akart - dönteni, és hagyta érdemben szabályozatlanul az egészet.
Helyesebben: a csodadresszek kérdésének egyértelmű tisztázása, a korlátok nélkül száguldó "revolúciós" szellem újbóli palackba zárása helyett minden "gyorsulásos" modell használatát engedélyezte a római világbajnokságon és az az év végi isztambuli rövidpályás Európa-bajnokságon egyaránt.
Aki netán nem emlékezne: megállíthatatlanul dőltek meg újra és újra a világrekordok, az itáliai vb nyolc napja alatt például 43 alkalommal!. A végén az össztermés jóval 200 feletti világcsúcsot eredményezett, némi túlzással szinte minden viadalon futamról futamra javították meg az előző legjobb eredményt.

És persze a csodadresszek forgalma is csúcssebességűvé vált, jóllehet az élettartamuk csupán három-négy (!) versenyre szólt, és darabjuk úgy 500 dollár körüli árat kóstált. Értelemszerűen aki az üzletből kimaradt, az lemaradt, aki nem szállt be a "csodagyártók" közé, hatalmas summáktól esett el, illetve aki nem tudta megvásárolni az űrruhát, hamar átkerült az úszott még kategóriába.
A FINA végül is nem bújhatott ki a felelősség alól, és mivel már egyenesen tarthatatlanná vált a helyzet, egyszersmind kezelhetetlenné is, lépnie kellett: 2010 január elsejétől betiltotta a cápadressznek is nevezett úszóviseleteket, és kiadta a jelszót: vissza a textilruhákhoz!
Azóta visszaállt normálmedrébe az egyetemes úszósport, mondhatni megúszta a világ a további forradalmi változásokat. A csoda ugyan három nap helyett majdnem két esztendeig tartott, de csak vége lett. Igaz, a világrekordok dömpingtermelésének is. Az azóta eltelt "újkorban" összesen alig néhány csúcsot jegyezhettek fel, ami egyfelől csalódás, hiszen a szupereredményeket mindenki szereti, másfelől viszont öröm: igazolás rá, hogy csodadressz nélkül, más módon fejlődve is lehetséges a további előrelépés. Nagyjából mostanság kezdik utolérni magukat a legjobbak, akik textilruhában egy ideig fényévnyire voltak korábbi legjeiktől, manapság, a rongyos forradalom bukásával viszont már jóval beláthatóbb a távolság, újfent elérhető közelségbe kerültek az amúgy érvényben hagyott szupercsúcsok.

"Kicsit megint közelebb kerültünk a valódi sporthoz"

Hogy Londonban lesznek-e rekordok?
Egy-kettő talán igen, bár figyelemre méltó, hogy a már szintén (helyesebben megint) hagyományos textilanyagú ruhát hordó amerikai úszók minapi olimpiai válogató versenyén egyetlen számban sem írták át a nemzetközi csúcslistát, jóllehet pár országos rekord azért született, és Phelps is igen közel került a 200 méter vegyes világcsúcsához.
Az omahai ötkarikás selejtező eredményeit nyomon követőkben mégis maradhatott hiányérzet, főleg annak fényében, hogy négy esztendeje, az Egyesült Államok úszóinak pekingi játékok előtti hasonló válogatóján - LZR Racer-ruhák segítségével is persze - a 11 országos csúcs mellett hét világrekord született. Az idén viszont a csodadresszek helyett legfeljebb és leginkább arra figyelhettek fel a nézők, hogy a kiegészítők piacán következett be technikai fordulatféle. Azzal, hogy megjelentek a pókemberes úszószemüvegek, amelyek a perifériális látást teljessé teszik, 180 fokosra bővítve a képet, amelyet a versenyző a feje elfordítása nélkül is képes úszás közben befogni. Illetve "fejtetőfronton" is beköszöntött egyfajta űrkorszak, egy speciális - talán néhány tizedmásodpercnyi "mínuszt" jelentő - sapka formájában. E mellékkellékek azonban, kétségtelenül jótékony hatásukkal együtt is, már aligha indítanak el újabb öltözéklázadást.
Az amerikai olimpiai csapatnál edzősködő Gregg Troy a The New York Times minapi riportjában arról beszélt: jó, hogy visszakanyarodott az úszóvilág a textíliákhoz. Hogy mennyire mondta ezt kollégái nevében is, és nem csupán saját véleményként, nem tudni, főképpen hogy a trénerek is leginkább abban látják munkájuk visszaigazolását, mérhetik le a közös munka hasznát, ha tanítványaik eredményei javulnak.
Persze Troy minden szempontból hiteles figura, hiszen ő készítette és készíti fel a szintén többszörös olimpiai bajnok Ryan Lochtét, a másik amerikai úszóidolt Phelps mellett. Márpedig Lochte nemcsak a csodadresszben művelt csodát, de egyike azoknak a keveseknek, akik már textilszerelésben is képesek voltak világcsúcsra. Talán ezért is állhatott elő az amerikai lapnak nyilatkozva Troy mester a kétségtelenül sokak egyetértésével találkozó bölcsességgel, amikor a high-teches ruhákat lecserélő textildresszekhez való visszatérést ekként értékelte: "Kicsit megint közelebb kerültünk a valódi sporthoz."