Hírek
2013. Szeptember 02. 14:21, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Újbuda Jazz Fesztivál a macskákkal

Kilencedik alkalommal rendezik meg az Újbuda Jazz fesztivált, amelynek helyszíne ezúttal is az A38 hajó és a MU Színház. A koncertek keddtől vasárnapig zajlanak, az első fellépő az A38 kiállítóterében André Vida és Rubik Ernő Zoltán,
A fesztivál alapítása óta komoly nemzetközi fellépőgárdával mutatja be a kortárs szabad improvizációs zene és hagyományos dzsessz legfontosabb előadóit és irányzatait - közölték a szervezők az MTI-vel.
Az A38 hajó, a MU Színház és az újbudai önkormányzat együttműködésével megvalósuló rendezvénysorozaton idén öt nap alatt tucatnyi koncerten csaknem száz fellépő mutatkozik be.
A legnagyobb név talán a csütörtökön fellépő Conny Bauer és Trevor Watts. A német Conny Bauer szintén harsonás fivérével, a fesztiválon a MU Színházban fellépő Johannesszel már járt az A38-on mint a Doppelmoppel, az egykori NDK legjobb free dzsessz formációja tagja. A szaxofonos amerikai Trevor Watts a hatvanas évektől komoly szerepet játszott a brit kísérleti dzsesszben, létrehozta a Spontaneous Music Ensemble-t és az Amalgam együttest.
A hat évvel ezelőtt alakult dán Selvhenter szombaton játszik az A38 koncerttermében. A csupa hölgyből álló free dzsessz zenekar két dob, harsona, szaxofon és hegedű felállásban játszik, számaikat csupa játékosság, humor, könnyedség jellemzi, produkciójuk mégis komoly és elmélyült.
Szintén érdekesnek ígérkezik a pénteken fellépő svéd Dror Feiler koncertje. A zenész-komponista-képzőművész-aktivista a skandináv művészeti élet egyik legeredetibb alakja. A Tel-Avivban született, de már negyven éve Svédországban élő Feiler élete folyamatos tiltakozás az igazságtalansággal, az erőszakkal és az elnyomással szemben.
Az A38 kiállítóterében szerdán este játszó Noise Flowers tagja a Bizottság egykori festőművész-zenész-performere, Wahorn András, a költő-zenész-szerkesztő-zajművész Sőrés Zsolt, valamint a jelenlegBudapesten élő brit vibrafonos, Oli Mayne.
A MU Színházban, a fesztivál másik helyszínén pénteken Clayton Thomas ausztrál származású, jelenleg Berlinben élő nagybőgős és az izgalmas felállású Mezei Szilárd Septet (brácsa, fuvola, klarinét, zongora, nagybőgő, ütők) lép fel. Az együttes repertoárja a zenekarvezető-névadó brácsás kompozícióiból áll, amelyekben nagy szerepe van az improvizációnak. Legújabb lemezük a napokban jelenik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 09:59, szerda | PR
Új korszak az innovációban?
a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.