Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2017. December 30. 11:16, szombat | Belföld
Forrás: mti

Több állami vállalatnál emelik a béreket januártól

Több állami vállalatnál emelik a béreket januártól

Januártól átlagosan 12 százalékkal nő a vasutasok, a postai alkalmazottak, a regionális közlekedési társaságoknál és a víziközműcégeknél dolgozók bére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.

Azt írták, hogy a kormány idén három évre szóló bérfejlesztésről döntött az NFM közvetlen vagy közvetett tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyes többségi állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Ennek eredményeként 2017 és 2019 között átlagosan 30 százalékos béremelést hajtanak végre e vállalatoknál, ami több mint 140 ezer munkavállalót érint. A 2018-as emelés mértéke átlagosan 12 százalék.

A bérfejlesztést az érdekvédelmi szervezetekkel és a munkavállalókkal folytatott egyeztetéseket követően idén februárban fogadta el a kormány, elősegítve a képzett munkaerő megtartását, a szakmai utánpótlás biztosítását, és ezzel is kifejezve a munkavállalók iránti megbecsülését - fogalmaztak.

"Az intézkedést az tette lehetővé, hogy Magyarország erősödik, és az ország saját gazdasági erejéből ki tudja termelni a béremelésekhez szükséges forrásokat" - írták.

Közölték, hogy 2017-ben 13 százalékkal nőtt az érintettek bére, 2018-ban pedig átlagosan további 12 százalékos növekedésre lehet számítani, amihez a kormány 45,6 milliárd forintot biztosít.

A legnagyobb összegű támogatást 2018-ban is olyan állami társaságok kapják, amelyek munkavállalói létszáma jelentős, valamint a magyar emberek mindennapi életében fontos szolgáltatásokat végeznek. Ilyen egyebek mellett a MÁV-csoport (14,2 milliárd forint) és a Magyar Posta Zrt. (11,4 milliárd forint), de idetartoznak a regionális közlekedési központok (8,4 milliárd forint) és a víziközmű-társaságok (4,6 milliárd forint) is.

A munkavállalói oldal a bérmegállapodásban vállalta, hogy a következő három évben nem lép fel bér jellegű igénnyel a munkáltatói oldallal szemben - olvasható a közleményben.

Címkék: bér, béremelés, fizetés

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor

Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről

2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld

Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása

Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.