Hírek
2013. Augusztus 15. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: orientpress
Szeptemberre kiderül, hogyan változott a dohánypiac
Már több mint egy hónapja működik a dohánykereskedelem új rendszere, de senki nem tudja, mit eredményezett a változás - írja a Világgazdaság. Csütörtökig kell kiegyenlíteniük a trafikosoknak a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által az éves koncessziós díjról kiállított számlákat. „Mivel a fizetési határidő nem járt még le, a koncessziós díj fizetésről statisztika nem áll még a rendelkezésre” – közölte a cég.
A NAV adatai szerint jelenleg 5342 trafik rendelkezik vámhatósági engedéllyel. Kétezer fős településig 100 ezer forint, tízezer fős településig 160 ezer forint, tízezer fő feletti településen 200 ezer, míg Budapesten és a megyeszékhelyeken 240 ezer forint a koncessziós díj évente. Így bőven 1 milliárd forint felett lehet majd az NDN bevétele. Ráadásul a trafikosoknak minden évben kell fizetniük, a koncessziós szerződés pedig 20 évre szól. Az biztos, hogy a koncessziós díjból befolyó összeg az NDN működési költségét fedezi. Legalább egy tucat gépkocsi közbeszerzésére készülnek az ellenőrzésekhez, valamint új székházba is költözhet a cég.
Még két hetet izgulhatnak azok, akik a második körös trafikpályázaton indultak el. A törvényi lehetőségeknek megfelelően ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a pályázatok elbírálási határidejét meghosszabbította, így az eredményhirdetési idő legkésőbbi időpontja augusztus 30-a lett.
A második körben 1417 településre meghirdetett koncessziós pályázatra mintegy 3 ezer pályázati anyag érkezett. Az elbírálásig az ideiglenesen kijelölt árusok értékesíthetnek ezeken a településeken Abaligettől Zsurkig. Az első körben ezek senkinek nem kellettek, utána viszont 10 százalékosra emelkedett az árrés, ami rögtön vonzóbbá tette az üzletet. Az elbírálás szempontja és a pontozási értékek nem változtak.
A lap úgy tudja, hogy a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége nem mondott le arról a céljáról, hogy a legális piac csökkenése esetén az adóstruktúra kismértékű módosítását javasolnák. Az biztos, hogy a dohányáruk átlag felett drágultak egy év alatt, és nincs olyan hét, hogy ne foglalnának le több tízmillió forint értékű csempészcigarettát.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld
Vonat elé hajtott egy kamion Baján
Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;
2024. Május 06. 07:48, hétfő | Belföld
Magyar Péter: ma Magyarországnak szeretetre, békére, az árkok betemetésére van szüksége
2024. Május 05. 06:00, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. Május 04. 06:00, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint az elmúlt években a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg
Az elmúlt évek súlyos kihívásai során a magyar külpolitika mindig a jó válaszokat találta meg, eközben Brüsszel kudarcot vallott a válságokra történő reagálás során