Hírek
2013. Augusztus 22. 05:06, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Szeptember végén kezdődik az 1-es villamos pályafelújítása
Szeptember végén kezdi meg a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi 1-es villamosvonal felújításának első ütemét, a munkálatokkal a kivitelező Városi Vasútépítő Konzorcium 2014-ben végezhet.
A BKK szerdai, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az első ütemben a Bécsi úti végállomás és a Puskás Ferenc Stadion közötti szakaszt újítják fel 14,2 milliárd forintból, az erről szóló kivitelezési szerződést múlt pénteken írták alá. A Lehel utcáig 2014 nyaráig, majd a Lehel utca és a Puskás Ferenc Stadion között 2014 év végéig végezhetnek a kivitelezők.
Ezen a szakaszon több mint 8 kilométer hosszan nagypaneles technológiával építették a vágányokat, amelyek mára elhasználódtak, a sínek gyakran felpúposodnak és 10-30 kilométeres sebességkorlátozás is lassítja a forgalmat. A felújítás után ezek megszűnnek, emellett a keresztező útátjárók nagyobb teherbírásúak lesznek, Óbudán a Rendelőintézet és a Flórián tér között pedig automatikus locsoló berendezéssel ellátott fűburkolatot kap a villamospálya.
Új vágánykapcsolatot alakítanak ki a Szentlélek térnél, az Árpád hídnál és Zugló vasútállomásnál, a Jász utcai, Kerepesi úti és Bécsi úti kitérőkörzetet pedig teljesen átépítik. A vonalszakaszon 18 kilométernyi hosszúságban megújul a felsővezeték-hálózat és kicserélik az áramellátó kábeleket is, így a rendszer alkalmas lesz a fékező villamosok energia-visszatáplálásának kezelésére.

A sínpálya mellett a megállóhelyi peronokat is átépítteti a BKK, a jelenleginél magasabb, a villamos padlójával majdnem egy szintben elhelyezkedő, 26 centiméteresre tervezett peronok lesznek, mivel ezen a vonalon is futnak majd az új beszerzésű, alacsonypadlós villamosok. Új gyalogátkelőhelyek is létesülnek, hat megállóban pedig lifteket is beépítenek, megújulnak az utastájékoztató berendezések, utasvárók, az összes megállóban térfigyelő kamerarendszer működik majd és egy, a kábellopásokat jelző rendszert is telepítenek a szakemberek.
A felújítás után a Hungária körúton új lámpaprogram szabályozza majd a forgalmat, amely a nagykörútihoz hasonlóan a villamosokat részesíti előnyben. A vonal új arculatot is kap, a vágányok és környezetük, megállóhelyi peronoknál várostűrő fa- és cserjefajokat használnak majd.
A Puskás Ferenc Stadion, valamint a Közvágóhídi végállomás közötti második szakasz felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás még folyamatban van.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
