Hírek
2022. Február 08. 09:51, kedd |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Robotkarokkal csaltak egymilliárd forintot

Elavult robotkarok beszerzésével csalt el vállalkozásfejlesztési pályázatokból egymilliárd forintot egy bűnszövetség - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.
Az ügyben tizenkét embert állítottak elő, kettőnek közülük a bíróság elrendelte a letartóztatását - közölték.
Az eljárás eddigi adata szerint az elmaradott régiókban működő vállalkozások fejlesztését szolgáló hitelprogramban egy nyugat-dunántúli férfi több céget pályáztatott. Kilétének leplezésére londoni lakcímet jegyeztetett be, de egy pénzügyi szakemberrel Magyarországról irányította a folyamatokat.
A társaságok új robottechnikai eszközök beszerzésére kaptak nulla százalékos hitelt, majd a bűnszövetséget irányító férfi szlovák cégétől szereztek be többszörösen túlárazott, elavult technológiájú berendezéseket. A gépeket már egy évtizede nem gyártották, a gyártási számokat és a címkéket is meghamisították.
Az ügyben érintett hét cég külön-külön 150 millió forintot hívott le jogosulatlanul, és a cégek élén álló strómanok a lehívott hitelösszegeket pár tízezer forintos jutalékért átjátszották a bűnszervezet irányítójának
A társaságok jó részét azóta felszámolták vagy végelszámolták, valós tevékenységet a beszerzett robotkarokkal nem végeztek. A zárolt autókból, ingatlanokból és értéktárgyakból a bűncselekménnyel okozott teljes, egymilliárd forintot meghaladó kár megtérül.
Megtalálták azt a budapesti férfit is, aki a strómanok felhajtásáért felelt, ő bűnügyi felügyelet alá került, a csalás irányítóit pedig letartóztatták.
A NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás miatt indított eljárást - áll a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása
Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.