Hírek
2013. Július 12. 09:51, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Rekordszámú látogató a Balaton Soundon
A bérletek és a kempinghelyek már rég elkeltek a vasárnapig tartó zamárdi Balaton Soundra.
Lobenwein Norbert főszervező elmondta, idén a korábbinál kétszer-két és félszer több külföldi érkezett a rendezvényre - a legtöbben Hollandiából és Dániából -, ők teszik ki a fesztiválozók negyedét. A főszervező szerint a növekvő népszerűségben szerepet játszik, hogy a Balaton Soundot a közepes méretű fesztiválok között januárban a legjobbnak választotta az Európai Fesztiválszövetség.
Idén a tavalyinál mintegy 150 millió forinttal többet költöttek, így a fesztivál költségvetése már közel 1 milliárd forintra rúg. A pénzből költséges újításokkal, a legaktuálisabb programkínálattal, látványos innovációkkal rukkoltak elő. A rendezvény családias és prémiumjellegét meg kívánják őrizni, ezért a korábbi gyakorlaton nem változtatva napi 25 ezer látogatóban maximálták a vendégek számát az idén is, a nulladik napra érkezett 15 ezer vendéggel tudják majd várhatóan megdönteni az eddigi csúcsot.
Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere elmondta, hogy a kisváros 2700 fős lakosságának több mint tízszeresét fogadja be ilyenkor. A település és a környék szálláshelyei megteltek, de fesztiválozók töltik meg a távolabbi szállodákat, panziókat, magánszálláshelyeket is Balatonboglártól Siófokig. Zamárdinak évente 50 millió forintos bevétele származik a Balaton Soundból, emellett sokat jelent a reklámértéke, és az, hogy ilyenkor azok is ki tudják adni a szobáikat, házaikat, akik nem tudtak fejleszteni. Több egyedül élő idős ember jut bevételhez, aminek köszönhetően kevesebben fordulnak segélyért az önkormányzathoz.
Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. (MT) turisztikai vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy egyre népszerűbbek a fesztiválok, és a magyarok büszkék lehetnek a Balaton Soundra. Ez a minőségi rendezvény beilleszkedik a MT stratégiájába, így minden lehetséges eszközével, főként kommunikációval támogatja. Ez a fesztivál is bizonyítja, hogy a minőség nem feltétlenül luxus, és hogy Magyarország mint turisztikai termék többet nyújt a hírénél, a tőle elvártnál és olcsóbb, mint egy hasonló élmény nyugaton - mondta.

Idén azok sem maradnak le a fesztiválélményekről, akik nem jutottak el Zamárdiba: a Telekom és a Ustream együttműködésének köszönhetően több koncert streamingközvetítését bárki követheti awww.telekom.hu/fesztivalokoldalon.
Az adás szerkesztői a négy színpad programjából színes válogatást igyekeznek nyújtani, hogy minél többen találkozhassanak virtuálisan a kedvenceikkel. Aki letölti a Balaton Sound alkalmazást, az a mobilján is elérheti a koncerteket.
A fesztiválra utazókat szolgálja a Déli pályaudvar Volán-buszmegállója és a Zamárdi Volán-megállója között közlekedő ingyenes Telekom busz, amely pénteken és szombaton reggel 9-kor indul (maximum 45 főt szállít, akiket érkezési sorrend alapján tudnak felvenni), továbbá a kisbuszos transzfer a fesztiválterület és Zamárdi vasútállomás között.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi
Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei
A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.
2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi
Vida Beni ismét gokartban!
Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.
2025. Október 24. 08:40, péntek | Életmód
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren szerdán és csütörtökön
Klasszikus zene és néptánc várja az utasokat a Liszt Ferenc repülőtéren október 22-én és 23-án - mondta el Kiss-Hegyi Anita kulturális kapcsolatokért felelős államtitkár a TV2 Mokka című műsorában szerdán reggel.
2025. Október 24. 08:39, péntek | Bulvár
Szijjártó Péter: bekérettük az osztrák nagykövetet a ferencvárosi szurkolók vonatának megállítása miatt
Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba - írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.
