Városlista
2020. augusztus 8, szombat - László

Hírek

2019. December 15. 15:06, vasárnap | Sport

Rally: Földön, vízen, levegőben!

Rally: Földön, vízen, levegőben!

Önfeledt autózást szeretett volna Juhász Racing versenyzőpárosa a 23. Mikulás Ralin. Nézzük, meg hogy miként sikerült nekik.

Csabit a pilótát kérdezem:

Mennyire sikerült a nézőknek autóznotok?

- Remélem, hogy tetszett nekik a produkciónk. Próbáltunk látványosan autózni, számunkra most nem az eredmény volt fontos.

Számotokra egy új technikát, egy Skoda R5-öt próbáltatok ki. Miként sikerült belakni azt, volt-e kalandotok vele?

- Nagyon jó autót kaptunk, viszonylag hamar megbarátkoztunk vele. Jól vezethető volt. Az első gyorsaságin mentünk egy biztonsági tempót a nagy ködben, ami szerintem jól is sikerült. Aztán a második szakaszon rákapcsoltunk, ennek következtében fel is borultunk. Teljes mértékben az én hibám, nagyon rövidre vettem egy fékutat, csakhogy a dagonyában felúszott az autó. Lecsúsztunk az útról majd gyök kettővel beborult a kocsi egy tankcsapdába. Szerencsére a nézők visszaborították az autót, olyan szakértelemmel, hogy az állam leesett, és így folytathattuk a versenyt. A csapat nagyon profin rendbe rakta az autót a szervizben, és szinte tökéletes kocsival folytathattuk a versenyt. Csak hátsó szárny nem volt náluk, így azt nem tudták pótolni. De ezután már tényleg csak biztonságos tempóban akartam közlekedni, ennyi kár már elég volt aznapra.

Öt gyors várt rátok két különböző szakaszon. Volt saras-vizes, ugratós rész is bennük. Melyik gyors és miért tetszett nektek jobban?

- Nekem a Kislőtér tetszik, de ezt az aszfaltos részt a végén én ki tudnám hagyni. Az számomra élvezhetetlen.

Lassan itt az év vége, jó pár Magyar és külföldi verseny van mögöttetek. Legközelebb hol is láthatunk bennetek idén vagy jövőre?

- Decemberben Kiskunlacháza, FRT Kupa. Aztán jön a pihenés!

Köszönjük Partnereink segítségét: Az "Infovárosok hírportál hálózat", Phobextools - Phobex Kft., Épgép-Komplex Kft., Bója Teherfuvarozás, Diák-Meló Miskolc Iskolaszövetkezet, Black Point Kft., NR Szoftver Kft., Fair Centrum Plu Kft., Interdairy Hungary Kft., Magyar Ipar Kft., Kelet-Metál Kft., Delta Magyarország Kft., TT Sped Kft., EastJob Kft., Kärcher Debrecen - kaercherdb.hu, MIHIDRA Kft., Assist Trend Észak Kft., FER-MAN CARGO Kft., Inter Agrowashker, Private Reprezent Kft., Naturgold FARMS, Baromfiudvar, T-Forex Kft., AUTOM3-am3.hu, Eastern Curse Company Kft., LU-KO LIVE Kft., Belcor Trade Service Kft., Tiszaújváros Transz Kft., Salépker EU 2000 Kft. - www.salepker.hu, West-Start., Cívis Partner, LEL Kft., H-Euro Consult Bau Kft., Mahiti Kft. www.mahiti.hu, Pro-Tech Holz Kft., Dankó Trans & Bau Kft., HB c.e. Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., Andrezol-Net Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Kóródi Tamás E.V., Hard Trans Kft., Nagy Ferenc E.V., R-Pex 2000 Kft., Altis Építő Kft., Vozik Balázs E.V., P.O.P SALES, Piros Mogyorós, Delta Hungária Kft., Dr Lan Kft., ML Log Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, www.gran-export.hu, Nomido Madera Kft., Adó-dó Plusz Kft., Total Wagon Managment Kft., FÉLIX Professional, Monett 2008 Kft., Neurofeedbackmiskolc.hu, DSG Tervezõiroda Kft., Volvid Zrt., Kartel 97 Bt, Komplex-D, Nyírség MÉH, Peter-M-Med Kft., Lanexpert Kft., GLS - West-Parcel Kft., Welltest-Info Kft., Cívis Solar-www.civissolar.hu, Unify Plus Kft., Spéci Komplett Kft., Kerékgyártó és Társa Kft., Takács és Társa Kft., M-E-W Company Kft., Strong Bau Invest Kft., Extrem Line Kft., D.D.Z Med Kft., Dr. Mohácsi Ildikó Ügyvédi Iroda, Endriago Kft., www.zsoltina.hu, www.globallift.hu, SL-FORG Kft, www.pizzadoro.eu, Garden Master, Tatár és Társa Kft., Dankó Trans Kft., Eastern Course Company Kft., HUN-Therm Consulting Kft., Balázs-Diák Kft. Zsilip 2008 Kft., Tóth-Szer Kft., Tóth Imre E.V., Vilen Építőipari Kft., Ruszkai és Ruszkai Kft., Frekvencia Bt., Naptár Bázis Kft., Kessel Bau Kft., Denver Kft., Granulines Recycling, ZEA Mano, Mako Dávid E.V., Onder Györgyné E.V., EDO 2003 Kft., Draben Safety Kft., Frekvencia 2000 Kft., Zöld Élet Szociális Szövetkezet, Schuller Ehklar Kft., M PRO FOOD, GTT-Logistic Solution Kft., BB-Logistic Solution Kft., ZeoMineral Products, Pharmatrans Kft., H&P Consulting Kft.,

- Hajósi Miklós -

Címkék: autósport, rally

Ezek érdekelhetnek még

2020. Augusztus 05. 16:08, szerda | Sport

Felemás hétvége Horvátországban

Grobnikban folytatódott a Gender Racing Team számára az idei versenyévad.

2020. Augusztus 05. 10:59, szerda | Sport

Rallycross: Remélem, nagyon jó csaták lesznek!

Túl van Nedecki Lackó 2020 első rallycross versenyén.

2020. Augusztus 03. 09:28, hétfő | Sport

Rally: A versenyautó is elromolhat néha…

Egy teljes gyors adatott meg Kromome Ákosnak és navigátorának, Pásztor Tamásnak a 2020-as Salgó ralin.

2020. Augusztus 02. 18:06, vasárnap | Sport

Rally: És jött egy kis technikai malőr

Hat gyors adatott meg a Nagy István - Tóth Tibor Historic ralipárosnak a 2020-as Salgó Ralin.