Hírek
2013. Szeptember 18. 05:43, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Ovációval fogadták a Bolsojban a savtámadásból lábadozó művészeti igazgatót

Hatalmas ováció fogadta a moszkvai Nagyszínház évadnyitó társulati ülésen Szergej Filint, a balett-társulat művészeti igazgatóját, aki a januári savtámadást követő németországi kezelésről most tért vissza a teátrumhoz.
Az eseményen Vlagyimir Urin, az utóbbi két évben számos megrázkódtatást megért teátrum élére július elején kinevezett vezérigazgató elmondta: az új, 238. évadban nem áll szándékában forradalmat csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem lesznek személyi változások.
A társulati ülés résztvevői kerülték a korábbi nehézségek és botrányok említését. Még úgy is, hogy - sokuk örömére - ismét közöttük volt az egyik nagy felháborodást kiváltó eset áldozata, Szergej Filin. A balettegyüttes művészeti igazgatója arcát januárban kénsavval fröcskölték le. Arca és szeme súlyosan sérült, de németországi orvosai szerint bal szemére 80 százalékosan visszanyerte látását, a jobb szeme még nagyon gyenge.
Szergej Filin, még mindig fekete szemüvegben, a sajtó hatalmas érdeklődése mellett köszönte meg a társulat támogatását és előző évadban végzett munkáját. "Nagy mértékben ennek köszönhető, hogy most itt vagyok önök között" - mondta, de alig tudta befejezni beszédét, amelyet a társulat nagy tapsa szakított minduntalan félbe.
A hatóságok Pavel Dmitricsenkót, a botrányok tépázta Bolsoj egyik vezető szólótáncosát gyanúsítják a januári bűncselekményre való felbujtással, és hónapok óta vizsgálati fogságban tartják őt.
Az évadnyitó ülésen Urin - a Sztanyiszlavszkij és Nyemirov-Dancsenko nevét viselő sikeres moszkvai zenés színház volt igazgatója - közölte, hogy a fel akarják venni a harcot a jegyüzérekkel, spekulánsokkal. Partnereket keresnek ahhoz, hogy elérhető áron értékesíthessenek jegyeket egyes előadásokra. Így azok a színházszerető emberek is eljuthatnak a Bolsoj előadásaira, akik nem engedhetik meg, hogy az orosz átlagkereset feléért, 15 ezer rubelért (körülbelül 100 ezer forint) vegyék meg a belépőt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 09:59, szerda | PR
Új korszak az innovációban?
a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.