Hírek
2013. Szeptember 22. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: orientpress
Ötven embert bocsát el két erőművéből az E.ON

Ötven embert bocsát el nyíregyházi és debreceni erőművéből az E.ON Hungária Zrt. - írja a Kelet-Magyarország. Egyházi Nikoletta, a cég sajtószóvivője a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei napilapnak elmondta: a kedvezőtlen piaci helyzet miatt kényszerülnek a veszteségesen működő két erőműben a leépítésre, amely együttesen közel 30 százalékos mértékű lesz.
Az érdek-képviseleti szervezetekkel már megkezdték az egyeztetést; a vállalat a kollektív szerződésben rögzített kompenzációt mindenképpen biztosítja, minden érintett dolgozónak a lehető legtöbb segítséget megadja.A szóvivő megemlítette, hogy az üzemeltetését már szüneteltető nyíregyházi és debreceni kombinált ciklusú erőműben - melyek éves szinten két és fél milliárd forint veszteséget okoztak - minden lehetőséget megvizsgáltak a gazdaságossá tételhez, de a mostani piaci helyzetben és a regulált távhő jelenlegi árszintje mellett nem tudtak megoldást találni.Az erőművek működésének szüneteltetése a két nagyvárosban nincs hatással a távhőellátásra, a szolgáltatást kazánokkal biztosítja az E.ON - közölte a Kelet-Magyarország.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.
2025. Július 06. 09:40, vasárnap | Belföld
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton
2025. Július 06. 08:18, vasárnap | Belföld
Hőség - Meteorológia: zivatarokra és magas középhőmérsékletre kell készülni vasárnap
Változás következik be az időjárásban: vasárnap zivatarokra kell készülni elsősorban a Dunántúlon és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén, emellett nagyon erős lesz az UV-B-sugár
2025. Július 05. 20:27, szombat | Belföld
MÁV-csoport: további vonalakon bővül az éjszakai közlekedés a metrók üzemidő-bővítéséhez kapcsolódva
A MÁV-csoport több vasútvonalon új járatokat indít, illetve módosítja a menetrendet, szombattól bővíti az éjszakai szolgáltatást.