Hírek
2013. Július 05. 05:45, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Négy és félezer éves települést tártak fel Budapesten

Négy és félezer éves települést tártak fel a Budapesti Történeti Múzeum régészei Újbudán, ahol építkezés előtt elvégzett ásatások során csónakalakú bronzkori házak, ősi sírok kerültek napvilágra és egy medvefog amulett.
Szilas Gábornak és Tóth Farkas Mártonnak, a BTM munkatársainak irányításával végzett ásatások egy mára elfedett Duna-menti magaslaton, a ma már teljesen beépített lágymányosi dombsoron folytak, ahol két, időben egymástól távoli bronzkori kultúra településeinek maradványait tárták fel - olvasható a BTM honlapján.
A kora bronzkori, úgynevezett harangedényes kultúra népének közösségei Kr.e. 2500 körül telepedtek meg Budapest térségében, a Duna mentén hozva létre falusias településeiket. Jellegzetes csónakalakú, oszlopszerkezetes, vesszőfonatból és tapasztott agyagból épített, 14-16 méter hosszú házaik közül az ásatások során is felszínre kerültek egynek a nyomai. A házak mellett az edényégetéshez és építkezéshez szükséges agyag kitermelésére, valamint az élelmiszer, gabona tárolására szolgáló gödröket is feltártak.
Hasonló, földbe ásott, kerek és négyszögletes gödröket találtak a régészek a lelőhely késő bronzkori, Kr.e. 1200 táján létesült és az úgynevezett urnamezős kultúrához köthető településének objektumai között is. A betemetődött gödrökből gazdag leletanyag, főként kerámiatöredékek, különféle kő- és csonteszközök, valamint a település lakói által tartott, vadászott és fogyasztott állatok csontjai kerültek elő.
A különleges leletek közé sorolják a régészek a szerencse folytán épen maradt ivóedényeket, valamint egy átfúrt, medve szemfogából készített amulettet. Egyedülálló adatokat szolgáltatnak a késő bronzkori település lakóépületeinek kinézetéről az egyik gödörben feltárt, átégett, leomlott házfaltöredékek. Ezeken az úgynevezett paticsdarabokon őrződtek meg ugyanis a kutatók számára az épületek szerkezeti elemeinek deszka- és áglenyomatai.
A lelőhelyen a múzeum régészei két szabályos késő bronzkori temetkezést is feltártak, ahol a sírokból az elhunytak földi maradványai mellett a túlvilágra szánt étel- és ital tárolására szolgáló edények kerültek elő. Egy gödörbe dobott, minden jel szerint akkor már erősen oszlásnak indult halott csontjai is napvilágra kerültek. A korszakra jellemző, az elhunytaknak szóló tiszteletadás és szigorúan szabályozott temetési rítus mellőzésével történő elhantolás okait és körülményeit egyelőre nem tudták megfejteni a szakemberek, a kérdések megválaszolása további vizsgálódást igényel. A legszebb leletek várhatóan 2014-ben lesznek láthatók az Aquincumi Múzeum kiállításán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 09:59, szerda | PR
Új korszak az innovációban?
a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.