Hírek
2013. December 16. 05:32, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Munkácsy-kiállítás nyílt Sopronban

A soproni Munkácsy-kiállítás fogadhatja a 2005-ben indult kiállításturné kétmilliomodik látogatóját.
A Munkácsy-kiállítás egyik célja, hogy a festő kevésbé ismert műveit is bemutassák a közönségnek, a XIX. századi művész munkássága újra az őt megillető helyre kerüljön - mert halála után sok kritika érte -, és hogy megmutassa, voltak zseniális magyarok, akik külföldön is megállták a helyüket - mondta az Amerikában élő műgyűjtő.
Az Ásító inas fogadja először a kiállításra érkezőket. A 37 művet bemutató tárlat ezen kívül még olyan ismert Munkácsy-alkotásokat is felvonultat, mint a Készülődés a papa születésnapjára vagy a Cigányok az erdő szélén. Része a kiállításnak Hans Temple és Rippl-Rónai József Munkácsy Mihályról készített arcképe is.
Bakó Zsuzsanna művészettörténész az MTI-nek elmondta, a soproni Munkácsy-kiállításon a Reök Paula arcképe a legkorábbi műve a festőnek, 1863-ból. A legkésőbbiek pedig az 1880-as évekből valók, mint például a Ballada, a Hímző leány, vagy a Pásztorlány az erdőben. Közlése szerint a soproni tárlat megjeleníti művész valamennyi korszakát.
A nagyközönség február 10-ig nézheti meg Sopronban a Munkácsy-kiállítást. A Leghűségesebb város azért is méltó helye a tárlatnak, mert Munkácsy is mindig hű maradt magyarságához - hangsúlyozta meg a képek tulajdonosa, a Munkácsy Mihály Alapítvány létrehozója, aki szeretné Munkácsy-évnek nyilváníttatni 2014-et, a festő születésének 170. évfordulóját.
A szervezők korábbi közlése szerint ennyi festményt bemutató Munkácsy-tárlat még nem volt vidéken. Sopronból Békéscsabára viszik tovább a tárlatot, majd Münchenbe, Sanghajba és Moszkvába.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 09:59, szerda | PR
Új korszak az innovációban?
a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.