Hírek
2013. November 18. 05:04, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Müncheni műkincsek - Cornelius Gurlitt önként semmit nem ad vissza

Egyetlen képtől sem válik meg Cornelius Gurlitt, akinek lakásában festményt, grafikát és nyomatot, köztük többet a náci diktatúra idején zsidóktól rabolt kincseket találtak egy adócsalás miatt indult eljárás során.
Az egyedül élő 80 éves férfi a Der Spiegel német hírmagazinnak azt mondta: apja, Hildebrandt Gurlitt jogszerűen jutott hozzá valamennyi alkotáshoz, ezért semmi oka arra, hogy megváljon az egymilliárd euró értékűre becsült gyűjtemény bármely darabjától. Szerinte hamis beállításban, hazug megvilágításban mutatják be a képek ügyét, és érthetetlen a médiafelhajtás, ami körülötte folyik.
"Mit akarnak ezek az emberek tőlem, nem vagyok én Boris Becker" - mondta. Hangsúlyozta, hogy megküldte az augsburgi ügyészségnek az ártatlanságát bizonyító és a gyűjtemény jogi helyzetét tisztázó dokumentumokat, és reméli, hogy hamarosan visszakapja a gyűjteményt. Azt mondta, sok nehéz búcsún van már túl, hiszen az apja autóbalesetben, a testvére pedig órákban halt meg, és elvesztette az anyját is, de a legnehezebb az volt, amikor elszakították szeretett képeitől.
Cornelius Gurlittnál 2012 februárjában tartottak házkutatást. 121 bekeretezett és 1285 keret nélküli képre bukkantak. Eddig ismeretlen mesterművek is előkerültek, köztük egy Marc Chagall-festmény és egy Max Liebermann-kép. A német hatóságok először idén november elején közöltek részleteket az ügyről, miután a műkincsfogás története kiszivárgott a Focus hírmagazinhoz. Az ügy titkos kezelését számos szervezet, köztük a Zsidó Világkongresszus (WJC) is bírálta. A kormány a nemzetközi bírálatok hatására úgy döntött, hogy bevonja a nyilvánosságot a képek származásnak megállapítását célzó munkába.
A jövő héten az elveszett kulturális javak koordinációs állomásának (Lost Art Koordinierungsstelle) lostart.de címen működő portálján közlik annak az 590 alkotásnak a fő adatait és fényképét, amelyről feltételezhető, hogy a nácik által elrabolt, elkobzott vagy kikényszerített adásvétellel, jóval áron alul megszerzett művek kategóriájába tartozik.
A Focus szerint a berlini kancellári hivatal és a bajor igazságszolgáltatás azt szeretné elérni, hogy Gurlitt lemondjon az 590 kép tulajdonjogáról. Cserébe azt ajánlják, hogy vádemelés nélkül lezárják az ellene indított eljárásokat. A Der Spiegelnek tett nyilatkozat alapján Gurlitt nem hajlandó az alkura.
Apja, Hildebrand Gurlitt a nácik megbízásából egyebek mellett klasszikus modern festmények - az elfajzottnak bélyegzett művészet alkotásai - külföldi értékesítésével foglalkozott, a propagandaminisztériumban összegyűjtött műveket árulta devizáért. Sok képet saját magának vásárolt meg a Joseph Goebbels vezette minisztériumtól. 1940-ben például 4 ezer svájci frankot fizetett 200 képért. A darabonként csupán 20 frankért megszerzett képek között volt például festmény Pablo Picassótól és Chagalltól.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 09:59, szerda | PR
Új korszak az innovációban?
a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód
Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra
A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.