Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2013. Augusztus 17. 05:10, szombat | Helyi
Forrás: MTI

Moszvában négy és fél ezer külföldit akartak egy lakcímre bejelenteni

Moszvában négy és fél ezer külföldit akartak egy lakcímre bejelenteni

Négy és fél ezer külföldit akartak egyetlen moszkvai külvárosi lakcímre bejelenteni - közölték pénteken a moszkvai belügyi igazgatóságon.

A hatóság tájékoztatása szerint Juzsnoje Butovo kerületben egy Tomszkból származó férfi ellen indítottak büntető eljárást az ügyben. Az illető még tavasszal jelentette be a több ezer külföldit egy olyan címre, ahol a munkavállaló migránsok jogait védő úgynevezett régióközi szövetség által bérelt ingatlan található.

Az épületben, amely nem lakóház, állítólag bevándorlókat akartak elhelyezni. A szervezet egyik vezetőjét illegális bevándorlás szervezésével vádolják, és akár öt év börtönbüntetést is kaphat.

Julija Anoszova Moszkva délnyugati körzetének belügyi sajtószóvivője a Ria Novosztyi hírügynökségnek elmondta, hogy a szóban forgó négy és fél ezer külföldi már Oroszország területén tartózkodik, a rendőrség egyelőre keresi őket. Ezek a bevándorlók a Független Államok Közössége (FÁK) területéről érkeztek.


Oroszországban számos problémát okoz az illegális migránsok kezelése. Az orosz fővárosban és vonzáskörzetében törvényellenesen tartózkodó bevándorlók ügye a moszkvai főpolgármester, valamint a moszkvai régió kormányzójának szeptember 8-án esedékes megválasztás miatt hónapok óta a figyelem középpontjában áll.

A rendőrség augusztus elején nagyszabású razziát tartott a moszkvai piacokon, és több mint másfél ezer, a FÁK-térségéből, közép-ázsiai és kaukázusi országokból, valamint Törökországból érkezett bevándorlót állítottak elő. Rajtuk kívül mintegy ezer vietnami illegális migránst fogtak le egy raktárépületben.

Becslések szerint legalább 3 millió, munkavállalás céljából érkezett bevándorló tartózkodik Oroszországban illegálisan - nyilatkozott a Ria Novosztyinak Konsztantyin Romodanovszkij, az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat vezetője. Egymillió 800 ezer külföldinek van munkavállalási engedélye. Az orosz törvényhozás nemrég megszigorította a migrációs szabályok megsértőinek büntetését Moszkvában, Szentpéterváron és ezen nagyvárosok környékén, minthogy ott él a legtöbb illegális bevándorló.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 09:59, szerda | PR

Új korszak az innovációban?

a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát

2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód

Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra

A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.