Hírek
2013. Június 21. 07:00, péntek |
Helyi
Forrás: infopest
Ma újra úszik a kő!- II. BETONKENU verseny
Ráckevén kerül megrendezésre az II. Mapei Betonkenu kupa.
Betonból úszó alkalmatosságot készíteni komoly szakmai kihívás, de koránt sem őrültség. A hazánkban tavaly először megrendezett verseny külföldön már nagy hagyományokkal rendelkezik. Célja, hogy értékes innovációk bölcsője, ihletője legyen. Az idei versenyre eddig nyolc csapat, cégek és egyetemek, köztük a Kolozsvári Egyetem csapata adta le a nevezését.
A kenuk készítését hosszas tervezési és kivitelezési munka előzi meg. A versenyre jellemzően egyetemi csapatok, a cement- és betongyárak valamint építőipari tervező és kivitelező cégek neveztek.
Elsüllyedni szabálytalan! De a győzelemhez nem elég…

A versenyen induló csaptoknak szigorú szabályok szerint kell legalább négy, legfeljebb hat méter hosszú, nyitott kisméretű hajót, azaz kenut készíteni betonból. A legfontosabb szabály mégis az, hogy a betonkenut, úgy kell elkészíteni, hogy az a verseny ideje alatt ne süllyedjen el.
A betonkenu verseny távja 600 méter, melyet minium két futamban kell teljesítenie a csapatoknak. A győztest független zsűri választja ki a tervezés ötletessége és kivitelezése, a megvalósításról készült prezentáció és a versenytávokon elért helyezés alapján.
A látványos eseményt idén először megrendezett flúgos futam színesíti, melynek során bármilyen betonból készült úszóalkalmatossággal lehetett nevezni. A lényeg, hogy ússzon és bírjon el legalább egy embert.
Helyszín: Ráckeve, Savoyai kastély előtti Duna-ág
Időpont: 2013. június 21. 9:30
PROGRAM
9:30 – Megnyitó a Savoya Kastély Díszteremben, a csapatok rövid prezentációja a betonkenu készítésről
10:30 – A kastély előtti vízparton a hajók felmérése
Kb. 11:30 Betonkenu futamok
Azt követően sárkányhajós versenyek és „flúgos futam” bonyolítása
18:00 – Eredményhirdetés és ünnepélyes díjkiosztó, fogadás
A verseny honlapja:www.betonkenu.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
