Június 18-án a Művészetek Palotájában (Müpa) lép fel az egyik legmeghatározóbbnak számító magyar zenekar, a 30Y. Ez már önmagában is hírértékkel bír, de érdemes arról is szót ejteni, hogy legutóbbi, Szentimentálé című albumukhoz – itthon meglehetősen szokatlan módon – nem klipek, hanem egy teljes film készült. A 30Y-dalokat az ismert szerkesztő, újságíró Lévai Balázs álmodta mozgóképpé. Vele beszélgettünk a szokatlan vállalkozásról, a zenekarról, filmes előzményekről és arról, cserélne-e a zenészekkel. A teljes film az interjú végén megtekinthető.

– Mennyire a sajátod a film koncepciója és a megvalósítás? Mennyit tettek hozzá a zenekar tagjai?
– Nagy önállóságot kaptam a zenekartól a film kitalálásakor. A teljes Szentimentálé-repertoárban több mint 30 dal van, ezek közül válogathattam össze azt 12-13 dalt, amelyik végül bekerült a filmbe. A kerettörténet az enyém, szerettem volna egy nagyon laza szálra felhúzni a dalokat, mint egy fura álom szétszórt, mégis valahol összetartozó epizódjait. A prológ szövegét Beck Zoli naplórészleteiből gyúrtam össze, s az Emberirtó című dal két sorát („Velem nem történt meg, veled megtörténhet”) is én emeltem ki, amolyan vezérfonalnak. Miután a költségvetés nagyon limitált volt, inkább no budget jellegű filmről beszélünk, ezért sokat ötleteltünk együtt, hogy mit tudunk beszerezni a filmhez. Ilyen értelemben igazi gerillafilmezés volt, óriási lelkesedéssel és sok pozitív energiával. – „Csak történeteim vannak” – mondja a narrátor a film elején. Ezt lehet valamiféle önvallomásnak is tekinteni, mondjuk abban a tekintetben, hogy te mások történeteit gyűjtve, azokat valamilyen formába rendezve „vallasz” magadról?
– Gyerekkoromban volt egy kedvenc filmem, ami sokszor ment a tévében:Sándor Pál – azt hiszem – vizsgafilmje volt a 60-as évekből,Bohóc a falon a címe. Ez voltaképpen arról szólt, hogy ki milyen történeteket tud kitalálni, s hogy végeredményben nem is fontos, melyik történet igaz, s melyik nem. Az Emberirtónak a fent idézet két sora nekem ezt filmet jutatta eszembe. De nagy különbség, hogy nálunk „csak” dalok vannak, prózai szöveg alig. Ilyen értelemben nem is lehet önvallomás a Szentimentálom, de hogy milyen dalok kerültek be a filmbe, milyen sorrendben, milyen képi megvalósítással, rólam is nyilván árulkodik.

– Egyszer úgy nyilatkoztál, hogy az énekes Beck Zoltánnak Cseh Tamás a személyes példaképe. Milyen szerepet töltenek be szerinted ők a kortárs magyar könnyűzenében?
– A 30Y egy konokul saját utat járó zenekar. Nem lesznek könnyedebbek, slágeresebbek egy nagyobb siker reményében. Zoli szövegei ebben a poszt-Kispál-korszakban a műfaj legjobbjai közé tartoznak, nem véletlenül kapott tavaly Artisjus szövegírói díjat. A kompromisszummentesség miatt hullámzik a megítélésük, manapság jobban hódítanak az elektronikus, „easy'” zenék az alter színtéren is. Ettől függetlenül, ha tíz-tizenöt év múlva visszanézünk, a 30Y biztos a korszak fontos zenekarai között lesz. Zolinak valóban fontos és meghatározó Cseh Tamás, de ne felejtsük el, hogy egy teljesen más korszakban alkot, ma a daloknak nincs akkora szerepük, mint a 70-es, 80-as években. Ettől függetlenül sokat kell még dolgoznia, hogy felnőjön a nagy elődhöz. Fontos különbség, hogy neki nincs Bereményije, maga írja a dalokat.

– Műfajilag hogyan lehet meghatározni ezt a filmet, és amikor kitaláltad, lebegett-e bármilyen (hazai vagy külföldi) példa a szemed előtt?
– Filmetűdök 30Y-dalokra – így szól az alcím. Nem tudok hasonlóról. Magyar ősminta a Moziklip című film lehetne a 80-as évekből, de abban 14-16 zenekar szerepelt, míg nálunk csak egy, illetve az egy komoly nagyjátékfilm volt. Amióta elkészült a film, egy izlandi zenekar zenés filmjét mutatták meg nekem, ami hasonló műfajú, de az is láthatóan erős anyagi háttérrel bírt. Régen előfordult, hogy az Egymillió fontos hangjegy című zenés tévéműsorban csak egy zenekar szerepelt fél órán át, s minden dalnak más volt a díszlete, miliője – ezek lehettek még hasonlóak.

– Hogy zajlott az alkotói folyamat? Ültél, hallgattad a számokat és ötleteket firkáltál, vagy eleve volt egy váz, egy történetszál, amire felfűzted az adott számokat, meghatároztad a sorrendjüket?
– Ezeket a dalokat egy dolog köti össze, a szerző személye (Beck Zoltán). Erős kötődés, tartalmi összefüggés nincs köztük. Én nagyon sokat hallgattam a teljes repertoárt, mire összeállt, hogy mely dalokat szeretném hallani a filmben. Mikor ez megvolt, dramaturgként elkezdtem addig-addig rakosgatni őket, míg számomra ki nem adta magát egy történetlánc. Egy laza, erősen asszociatív történet természetesen. Szerencsére a Szentimentálé dalai sokkal egyszerűbbek, kitárulkozóbbak, mint a 30Y-rockdalok, így az erős érzelmi modalitás segített megtalálni az összeillő láncszemeket.

– Kiknek készült, milyen formában került a szélesebb közönség elé?
– A nyilvános bemutató és vetítések után felkerült a YouTube-ra, ott mindenki szabadon megtekintheti. Az volt a szándékunk, hogy minél több emberhez eljusson, s erre ma ez a csatorna a legalkalmasabb.

– Nem egy író vagy zenei újságíró vallja be, hogy a lelke mélyén elcserélné a saját szakmájában elért sikereit a rocksztárkarrierért. Te hogy vagy ezzel?
– Hú, jó kérdés. Néhányszor csúnyán kihasználtam zenész barátaimat, s egy-egy dalra beszálltam basszusgitározni a Kispálba vagy a Kiscsillagba. Az biztos, hogy hatalmas eufória sok ember előtt játszani, elképesztő adrenalinlöket, aminek könnyen rabja lesz az ember. Ettől függetlenül nem cserélnék velük, aminek valószínűleg az a legfőbb oka, hogy jól érzem magam a saját bőrömben. De azért titkon irigykedem kicsit.