Hírek
2023. Augusztus 21. 06:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Különleges kompozíciók a debreceni virágkarneválon

Tizenkét virágkocsi, harminchét művészeti csoport, több mint ezerötszáz táncos, előadó, zenész vonult fel vasárnap a debreceni virágkarneválon, amelyet 57. alkalommal rendeztek meg a cívisvárosban augusztus 20-án.
Az idei karnevált a fenntarthatóság jegyében tartották: a tizenkét virágkompozíciót hordozó járműből hat már elektromos meghajtású volt, a cél az, hogy az "elektromobilitás városában" a jövőben valamennyi virágkocsi elektromos legyen - tette nyilvánvalóvá a törekvéseket korábban Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere.
A karneváli menetet ezúttal is az államiságot jelképező Szent Koronát és a koronázási jelvényeket megjelenítő kompozíció nyitotta meg, amelynek pontos mását az idén 1050. születésnapját ünneplő Esztergomban is bemutatták az augusztus 20-a köré épülő ünnepi héten.
A virágkompozíciók között egészen különlegesek is voltak az idén: a Teva gyógyszergyár megalkotta a karneválok történetének első illatos, egy gyógynövényekkel teli erdő illatát megidéző kocsiját, a fesztiválon először résztvevő BMW Group pedig a kocsiját több mint ezer tő élő növénnyel díszítette, amelyeket a karnevál után debreceni iskolákban, óvodákban, szociális intézményekben, illetve az autógyár területén ültetnek el.
Az idén ötvenéves Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) címermadarát, a darut megjelenítő kompozíciót hortobágyi lovasok vezették fel a menetben, a Magyar Posta kocsijának fecskefarkú pillangói pedig a hozzájuk hasonlóan "hatalmas távokat" megtevő postai kézbesítőkre utaltak.
Debrecen és Nagyvárad hagyományosan közös kocsija a navigáció és kartográfia fejlődésében létfontosságú Nulla Meridiánt jelenítette meg, amelyet 1464 és 1667 között Nagyvárad várában őriztek.
A Klasszikusokkal színesebb a világ című kompozíció a debreceni Kodály filharmonikusokat idézte, a Tranzit-csoport kocsija a családi ebédhez kínált panírozott dinókat, a Fórum bevásárlóközpont virágkocsija a centrum fennállásának 15. évfordulóját köszöntötte, a Richter gyógyszergyár mackói a szeretetet sugározták, a helyi szakképzési centrum virágai a sokszínű szakképzést jelenítették meg, a honvédség Bornemissza Gergely felderítőezred kocsija pedig a bátorságot, a férfias erőt, a hősiességet jelképezte.
A virágkompozíciók között 37 művészeti csoport vonult végig a karneváli menetben a Piac utcától a debreceni Nagyerdőbe: a hazaiak mellett Ausztriából, Horvátországból, Kínából, Olaszországból, Szerbiából, Indiából, Spanyolországból és Németországból érkezett zenészek, táncosok, mutatványosok szórakoztatták az útvonal mentén elhelyezkedő több tízezres közönséget.
A felvonulás után a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén tekinthették meg a virágkocsikat az érdeklődők, akik több kompozícióra fel is mehettek szelfizni.
Augusztus 20-án a virágkarnevál számos kísérőrendezvénye is várja a látogatókat Debrecenben: a Galiba fesztivál keretében a gyerekeknek a vidámparkban szerveznek folyamatosan programokat, a Táncol a város programban Debrecen különböző részein mutatkoznak be a karneválra érkezett művészeti csoportok, a nagyerdei Békás-tónál pedig harminc hazai kézműves sörfőzde várja kínálatával az embereket.
A debreceni augusztus 20-ai programok este karneváli fiesztával érnek véget a Nagytemplom előtti Kossuth téren.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása
Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.