Hírek
2013. Szeptember 14. 05:25, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Kiállítás nyílt Vámbéry Ármin életéről az MTA-n
A száz évvel ezelőtt elhunyt turkológus, Vámbéry Ármin életéről szóló kiállítás nyílt pénteken a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
Az MTA Könyvtár és Információs Központ Vasarely Termében látható Keletkutató dervisruhában című tárlat Vámbéry Ármin személye előtt tiszteleg, egyúttal képet nyújt hagyatékáról. A turkológus életéről és munkásságáról honlap is készült, így a tudós kéziratai és egyéb dokumentumai a nagyközönség számára is elérhetővé válnak - közölte az az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár a közlemény szerint megnyitó beszédében kiemelte Vámbéry Ármin életének és munkásságának üzenetét a ma élő generációk számára, és reményét fejezte ki, hogy a centenárium alkalmából szervezett programoknak köszönhetően ez az üzenet egyre többekhez eljut. Beszélt továbbá a kormány keleti nyitás politikájáról, amely gazdasági és kulturális együttműködést egyaránt jelent.
Az 1832-ben született Vámbéry Ármin, a magyarországi keletkutatás talán legkülönlegesebb pályáját bejáró képviselője száz évvel ezelőtt, 1913. szeptember 15-én hunyt el. Neki köszönhetően kezdődött el hazánkban az egyetemi turkológiai oktatás, de az MTA tagjaként sokat tett a tudós testület könyvtárának gyarapításáért is: gyűjteményéből több mint hatszáz nyomtatott könyv és hatvan értékes török, perzsa és arab nyelvű kézirat került az Akadémia könyvtárába fia, Vámbéry Rusztem adományaként.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 20. 06:54, péntek | Külföld
Donald Trump: az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba
Donald Trump szerint az Egyesült Államok nem készül szárazföldi erőket küldeni Iránba - az amerikai elnök erről csütörtökön beszélt a Fehér Házban.
