Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2013. December 30. 05:16, hétfő | Helyi
Forrás: MTI

Kecskeméten Ray Cooney vígjátékát mutatják be szilveszterkor

Kecskeméten Ray Cooney vígjátékát mutatják be szilveszterkor

Ray Cooney Páratlan páros 2. című vígjátékát mutatja be szilveszterkor a kecskeméti Katona József Színház.

Az angol szerző közkedvelt darabjának bemutatását közkívánatra, a közönség óhajának hatására tűztük műsorra, a tavaly nagy sikerrel játszott első rész nyomán - mondta el az MTI-nek Cseke Péter igazgató, a darab rendezője, aki azt is elárulta, hogy jövőre kuriózummal jelentkezik a teátrum: néhány alkalommal dupla előadást tartanak; a műsoron még futó Páratlan párost délután, második részét pedig este játsszák a színházban. A direktor hatodik éve vezeti a kecskeméti teátrumot, azóta minden évben teltházas a szilveszteri program, közönségkedvenc vígjátékok előbemutatóit tartják az év utolsó napján.

Ray Cooney nagysikerű vígjátékának második része több mint 16 évvel az első részbeli csúfos kalamajka után játszódik, amelyben John Smith titka, miszerint két nővel él házastársi kapcsolatban, majdnem lelepleződött. A főhősnek sikerült fenntartania mindkét házasságát, melyekből egy-egy gyermek is született. Idillikus életét két utódja sodorja veszélybe, amikor az interneten összeismerkedve találkozót beszélnek meg, mivel érdeklődni kezdenek egymás iránt. A közös apukának meg kell akadályozni a találkozást; tervéhez az első részben megismert barátjától, Stanleytől kér segítséget, aki kétbalkezes módon próbál segédkezni neki.


Cseke Péter, John Smith alakítója kiemelte, hogy az előadás ritmusa, hangulata talán még a pezsgő és pergő első részt is felülmúlja. Ebben a színésztársak is segédkeznek: Danyi Judit és Magyar Éva a két mit sem sejtő feleséget, Szerednyey Béla pedig a túl sokat is tudó barátot alakítja. Az interneten szerelemre lobbanó fiatalokat a színház két ifjú tehetsége, Orth Péter és a még egyetemi hallgató Dobó Enikő kelti életre. A második felvonás pedig külön izgalmakat rejt, ugyanis Stanley papája - Kiss Jenő alakításában - még jobban felborítja a már amúgy sem létező egyensúlyt.

A szilveszteri előbemutató után január 3-án lesz az előadás premierje. A kecskeméti Katona József Színház 2013/14-es évadának öt nagyszínházi bemutatója közül a Páratlan páros 2. című vígjátékot harmadikként láthatja a nagyérdemű.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 09:59, szerda | PR

Új korszak az innovációban?

a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát

2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód

Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra

A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.