Hírek
2013. Július 01. 07:00, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Katasztrófavédelem: a helyreállítás csaknem befejeződött
A 95 érintett település közül már csupán négyben zajlanak az árvíz utáni helyreállítási munkálatok. A kitelepített 1570 emberből szombat estig 1559 térhetett vissza az otthonába, ami 99 százalékos arány.
A tájékoztatás szerint Bács-Kiskun megyében továbbra is lezárva tartanak két negyedrendű utat. A jövő héten statikusok vizsgálják meg a két szakaszt, hogy minél hamarabb használni lehessen azokat.
A tervek szerint hétfőn megindulhat a teherforgalom a korábban lezárt Almásfüzitő és Komárom közötti vasútvonalon.
Időközben 92 településen már befejeződött az árvíz utáni fertőtlenítés, a szúnyoggyérítést viszont a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt csak hétfőn folytatják.
Szombaton három településen 278 fogvatartott dolgozott a védművek visszabontásán. További 212 ember, köztük huszonkilenc közfoglalkoztatott végzett hasonló feladatokat.
Budapesten az árvíz által érintett valamennyi kerületben befejezték a helyreállítást és a fertőtlenítést. Végeztek a fertőtlenítéssel az árvíz által érintett huszonegy közintézményben is. Még mindig víz alatt áll viszont a XXI. kerületben található Fácánoskert egy része, a víz szintje azonban olyan alacsony, hogy szivattyúkkal már nem tudják eltávolítani, így a terület természetes úton, szikkadással szárad.
Pest megyében már csak egy településen, Szigetmonostoron végeznek helyreállítási munkálatokat; a homokzsákokat 500 méteren kell visszabontani és a fertőtlenítéssel sem végeztek még. A talajvíz emelkedése miatt nagy erőkkel, tizenhárom géppel szivattyúznak a Csalogány utcában; a vizet az ártéri erdőbe emelik át.
Bács-Kiskun megyében szombaton még a Baja-Dunafürdő üdülőterületen található magántulajdonú ingatlanokat takarították és fertőtlenítették. A megyében az érintett települések 95 százaléka esetében már a fertőtlenítéssel is végeztek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
