Hírek
2013. Július 27. 05:53, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Jóváhagyták a fővárosi elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását
Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa a budapesti elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását, így a bank 54,5 millió euró értékben finanszírozza a projektet.
A projekt indításához a Fővárosi Közgyűlésnek is támogatnia kell a finanszírozási szerződés megkötését. A hitel felvevője a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője, a BKK lesz, és a központ feladata a projekt teljes körű megvalósítása, majd az új jegyrendszer működtetése is.
Az új jegyrendszer megvalósítása 2014-ben kezdődik meg. Először a mai papírbérleteket váltják fel elektronikus kártyák, majd a jegylyukasztók és a papíralapú jegyrendszer is megszűnik 2015-től. A projekt keretében a metróállomásokra és a fontosabb HÉV-állomásokra beléptetőkapuk kerülnek. A BKK tervei szerint az új rendszerben időalapú jegyekkel és otthonról, internet vagy mobiltelefon segítségével is feltölthető kártyákkal, meghosszabbítható bérletekkel lehet majd igénybe venni a közösségi közlekedést Budapesten.
A BKK 2013. június 10-én az EBRD beszerzési szabályzatának értelmében nyílt, kétfordulós, előminősítéses beszerzési eljárást indított. Eddig több mint 40 cég jelezte részvételi szándékát. Az előminősítési szakaszt sikeresen teljesítő résztvevőkkel a második, tárgyalásos szakasz várhatóan 2013 decemberében-2014 januárjában ér véget. A nyertes ajánlattevővel 2014 első negyedévében köthetik meg a szerződést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 06. 14:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Megérkeznek az első értesítők a postaládákba
Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
2026. Február 06. 13:00, péntek | Bulvár
Idén június 27-én lesz a MOL Balaton-Átevezés
Idén június 27-én rendezik meg, immár kilencedik alkalommal az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a MOL Balaton-Átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrandon lesz.
