Városlista
2026. január 18, vasárnap - Piroska

Hírek

2013. Július 03. 05:38, szerda | Helyi
Forrás: MTI

Jogászok számára hirdet gyakornoki programot a Miniszterelnökség

Jogászok számára hirdet gyakornoki programot a Miniszterelnökség

A bölcsész- és közgazdászhallgatók számára kiírt, és hétfőn elindult program után a Miniszterelnökség azt tervezi, hogy ezúttal joghallgatók, jogászok számára kialakított gyakornoki programot hirdet meg a közeljövőben.

Lázár János államtitkár 2013 márciusában hirdetett pályázatot az általa vezetett Miniszterelnökségen gyakornoki pozíciók betöltésére.

A Miniszterelnökség keddi közleménye szerint 232 jelentkező közül - több fordulós felvételi eljárásban - 13 gyakornokjelöltet választottak ki. Ők a program hat hónapja során teljes képet kaphatnak a Miniszterelnökség működéséről, minden főbb szervezeti egységet felkeresnek, és bekapcsolódnak annak munkájába.

Az első nap folyamán a gyakornokokat fogadta Orbán Viktor miniszterelnök is, aki leszögezte, "nélkülözhetetlennek tartja, hogy kellő alázat mellett minden gyakornok az eddig megszerzett saját szakmai tudásával segítse a szervezet egészének munkáját annak tudatában, hogy a Miniszterelnökség a legfontosabb kormányzati döntések centruma" - áll a kommünikében.

Ez kitér arra is, hogy a bölcsész- és közgazdászhallgatók számára kiírt gyakornoki program sikeres elindulását követően a Miniszterelnökség hamarosan új, ám ez alkalommal joghallgatók, jogászok számára kialakított gyakornoki programot fog meghirdetni, amelynek pályázati felhívását a közeljövőben közzéteszi. Az új programra várhatóan július végig lehet majd jelentkezni.

A kormányzati portálon március elején megjelent felhívás szerint - legfeljebb 6 hónapra szóló, szükség esetén meghosszabbítható szerződés alapján - 30 év alatti, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhettek, akik a pályázatuk benyújtásának időpontjában felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álltak és várhatóan 1 éven belül közgazdász vagy bölcsész - különösen politológus, történész - szakképzettséget vagy az adott tudományterületen doktori fokozatot szereznek.

Felhívták az érdeklődők figyelmét arra, hogy ha a szakmai gyakorlat teljesítéséhez minősített adat megismerése szükséges, a pályázó nemzetbiztonsági ellenőrzése kötelező.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport

Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik

Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.