Hírek
2013. Október 16. 05:28, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Infokommunikációs technológiai és élettudományi inkubátor cégek nyerték az ATI-címet
Összesen négy, az infokommunikációs technológiai és élettudományi ágazatot képviselő inkubátor cég nyerte el az Akkreditált Technológiai Inkubátor (ATI) címet a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) pályázatán.
Korányi László ismertetése szerint a nemzetközi bíráló bizottság döntése értelmében az ACME Labs Zrt., az Aquincum Technológiai Inkubátor Zrt., a Digital Factory Zrt. és az iCatapult Technológiai és Üzletfejlesztési Zrt. lettek a kiválasztott inkubátorok, amelyek jogosulttá váltak a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap technológiai start-up ökoszisztéma építés tárgyú pályázat I. alprogramjában való részvételre, és a cégenként legfeljebb 60 millió forintos de minimis támogatás elnyerésére.
A start-up ökoszisztéma építésére összesen 2,1 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre, ebből az inkubátorok 240 millió forintot nyerhetnek el, a többi a start-up cégeket illeti - tette hozzá. Kiemelte: a zsűriben nemzetközileg is elismert szaktekintélyek döntöttek. A beadási határidőre érkezett 20 pályázatból 18 volt érvényes, közülük 10 pályázat kiemelkedően magas szakmai színvonalú volt - mondta. Tájékoztatása szerint a start-up ökoszisztéma építési pályázatok I. alprogramjának beadási határidejét november 15-ig meghosszabbítják.
Nikodémus Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője hangsúlyozta, hogy a pályázati konstrukció a magját képezi a 2014-2020-as időszak innovációs programjának. Az akkreditált inkubátorok számára a cím nem elsősorban pénzről szól, hanem az ismeretek, a tudás átadásáról - mondta. Hozzátette: az ökoszisztéma-építés legjobb globális modelljeit 60 millió forintért megvásárolni nagyon jó ár-érték arányt jelent.

Árvai Péter, a Prezi.com internetes prezentációkészítő szoftver társalapító-ügyvezetője szerint a gazdaságban egyre nagyobb szerepe van a kreativitásnak, miközben a tapasztalatnak egyre kevesebb. A világ 500 legsikeresebb cégének átlagéletkora az utóbbi ötven évben 61 évről 18-ra csökkent. A működő start-up piac nem az államtól függ, ugyanakkor az innováció sok esetben az állam segítségével tud elindulni - mondta.
A start-up ökoszisztéma építés tárgyú pályázat legfontosabb eleme, hogy az ATI-cím elnyerésével az inkubátorok jogosulttá válnak a saját kiválasztási folyamataikban sikerrel szereplő start-upoknak ajánlást adni, ami feltétele a pályázat további alprogramjaiban a támogatás elnyeréséhez.
Az akkreditált inkubátorok alapfeladata, hogy mentorálással, nemzetközi tapasztalataikkal és kapcsolataikkal a kiválasztott induló vállalkozásokból sikeres, nemzetközi piacon megjelenni képes, és további kockázati tőkebefektetésre alkalmas cégeket építsenek - olvasható a NIH tájékoztatójában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
