Hírek
2013. Július 17. 05:37, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Hétvégén rangos mezőny érkezik a díjugrató Nemzetek Nagydíjára
Rangos mezőny érkezik Budapestre a pénteki díjugrató Nemzetek Nagydíjára, illetve a vasárnapi Budapest Nagydíj néven futó Világkupa-fordulóra.
"Az elmúlt év után idén másodszor kerül sor a viadalra a Nemzeti Lovardában, ahol 18 nemzetből nagyjából 280 ló és lovasa méri össze a tudását" - mondta az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón Stróbl Dorottya, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára, aki hozzátette, a versenyek összdíjazása 36 millió forint.
A sportvezető arról is beszélt, hogy a Nemzetek Nagydíján összesen 47 nemzet indult, s ebből a legjobb 18 jut a szeptemberi, barcelonai döntőbe, a magyarországi állomáson pedig 14 vesz részt.

Szotyori Nagy Kristóf, a hazai szövetség díjugrató szakágának vezetője arról számolt be, hogy a magyar csapatot Szabó Gábor, Orbán Emil, Tóth László és Szász Sándor alkotja a kétfordulós viadalon. Elmondása szerint idén a címvédő németek mellett a belgák számítanak esélyesnek, de bízik a hazai négyes jó szereplésében, ugyanis egy hónapja 12 kvartettből harmadik lett a sorozat lengyelországi állomásán. Hozzátette, a magyaroknak nem lesz könnyű dolga, mert több olimpikon is szerepel majd a mezőnyben.
A magyarok legutóbb 2008-ban győztek a Nemzetek Nagydíján, akkor a kiskunhalasi állomáson lettek elsők. Azt megelőzően 1998-ban sikerült hasonló bravúrt elérniük: 15 éve Budapesten és Pozsonyban is nyertek.
Stróbl érdekességként megemlítette, hogy a mezőny legfiatalabb indulója a hatszoros fogathajtó világbajnok Lázár Zoltán fia, ifj. Lázár Zoltán lesz, aki a szövetség külön engedélyével versenyezhet, s ezúttal a 140 cm-es pályákon bizonyíthatja tehetségét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
