Hírek
2017. Július 30. 05:08, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Harmincöt milliárdért fejlesztik a Hungaroringet 2019-ig

Három részletben, 35 milliárd forintért fejlesztik a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak 1986 óta otthont adó Hungaroringet, hogy a pálya 2026 után is része legyen a világbajnoki sorozat versenynaptárának.
Erről Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter beszélt szombaton a mogyoródi pályán, miután találkozott Chase Careyvel, az F1 kereskedelmi jogait birtokló Formula One Group elnökével.
"A kormány előtt egy 35 milliárdos fejlesztési stratégia áll a Hungaroringre vonatkozóan, ennek keretében az idén 5 milliárd forintot biztosít a költségvetés a közműrendszer és a lelátók felújítására" - jelentette ki Szijjártó Péter, aki hozzátette, 2018-ban 20 milliárd forint áll majd rendelkezésre a paddock és a boxutca felújításának elkezdésére, 2019-ben pedig 10 milliárd forintból befejezik ezeket a munkákat, valamint jelentősen bővítik a parkolóhelyeket a pálya környékén.
"Carey úr örömmel fogadta ezeket a híreket, mert ebből is látja, hogy Magyarország elkötelezett és komoly a szándéka, hogy a Magyar Nagydíj 2026 után is a versenynaptárban maradjon" - mondta a miniszter.
Szijjártó Péter úgy fogalmazott, a Forma-1 vezetésében pozitív változások történtek, amióta az amerikai Liberty Media a tavalyi év végén megvásárolta a kereskedelmi jogokat a brit Bernie Ecclestone-tól, ezek a változások pedig a magyar helyszínnek is jó hírekkel szolgálnak.
"A Hungaroring egy tradicionális pálya, amely több mint 30 éve megszakítás nélkül látja vendégül a Forma-1-es mezőnyt. Carey úr világossá tette a számomra, hogy nem 21 egységes, uniformizált versenyhelyszínt akarnak, hanem egy színes, izgalmas versenynaptárt" - számolt be a találkozóról a miniszter. Kiemelte, hogy a Liberty Media új típusú megközelítésébe a három évtizedes hagyományokkal rendelkező Budapest színt hoz, éppen ezért az új menedzsment az F1-es vb-sorozat fontos értékének tekinti a mogyoródi helyszínt.
"Jól látszik, hogy az új vezetés nyitottabbá, emberközelibbé akarja tenni a Forma-1-et, ebbe a megközelítésbe kifejezetten beleillik Budapest, ahol 15 kilométerre van a pályától a város szíve, ahol minden emberközeli. Ebben teljes az egyetértés közöttünk" - jelentette ki Szijjártó Péter.
A 32. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órakor rendezik meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása
Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.