Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2013. November 08. 05:29, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Elméjükkel mozgattak virtuális karokat majmok egy kísérletben

Elméjükkel mozgattak virtuális karokat majmok egy kísérletben

Majmoknak tanították meg amerikai kutatók, hogy a monitoron megjelenő rajzolt hasonmásuk mellső végtagjait puszta agyhullámokkal irányítsák.

A kutatás célja, hogy rögzítsék a mozgást irányító agyi jeleket, és számítógépeket vagy művégtagokat működtessenek velük - tudósított a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Science Translational Medicine című szaklapban megjelent tanulmányról.

A billentyűzet kezelésétől az üdítős doboz kinyitásáig az élet tele van olyan feladatokkal, amelyekhez a mindkét kéz szükséges. Az elmúlt évtizedekben a tudomány jelentős eredményeket ért el azzal, hogy összekötötték az elmét a mozgást pótló eszközökkel. Mostanáig azonban ezek a rendszerek csak egyetlen végtag mozgatásával dolgoztak - írta közleményében Miguel Nicolelis neurobiológus, a kutatás vezetője, a Duke Egyetem orvosi karának tanára.

A gerincsérülések, a szélütés vagy az idegrendszeri betegségek világszerte emberek millióinál idéznek elő bénulást. Ezek a betegségek ugyan a központi idegrendszer és az izmok közötti összeköttetéseket károsítják, az agy mozgásirányító területei gyakran mégis sértetlenek maradnak.


Az új kísérletben Nicolelis és társai a rhesus majmok agyának mindkét féltekéjéből majdnem ötszáz idegsejt jelzéseit rögzítették apró elektródákkal, amelyeket az állatok agykérgének mozgással kapcsolatos területébe ültettek. Ezek a jelek közvetítették később a majmok "gondolatait", amelyek működésbe hozták a virtuális végtagokat.

A majmokat betanították arra, hogy vezérlőkarral (joystickkel) mozgassák a számítógép képernyőjén megjelenő majomfigura mindkét karját. Ezután csak az agyukat használhatták, hogy olyan feladatokat hajtsanak végre, amelyekhez rajzolt hasonmásuk jobb- és bal mellső végtagjára is szükség volt.

Idővel az állatok agya egyre ügyesebben irányította a virtuális majmok végtagjait, egyre jobban végezték a kétkezes feladatokat. Korábban a Pittsburgh-i Egyetem kutatói egy 2005-ös kísérletben arra tanítottak meg egy majmot, hogy elméjével mozgatott művégtaggal egyen. A Brown Egyetem tudósai olyan rendszert fejlesztettek ki 2012-ben, amelynek segítségével egy kezét-lábát mozdítani képtelen páciens műkezet hozott működésbe, felvett vele egy csészét és ivott belőle.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.