Városlista
2025. június 18, szerda - Levente

Hírek

2013. Szeptember 12. 09:34, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Elhunyt Kőrös József, a Hobo Blues Band alapító gitárosa

Elhunyt Kőrös József, a Hobo Blues Band alapító gitárosa

Elhunyt Kőrös József, a Hobo Blues Band egykori egyik alapítója, gitárosa. A zenész 60 éves korában kedden halt meg tüdőembóliában - erősítette meg Hobo (Földes László).

"Bár csak az első négy évben, 1978-tól 1982-ig játszott a Hobo Blues Bandben, azóta is tartottuk a kapcsolatot. Meghívtam és nézőként ott is volt a HBB búcsúkoncertjén 2011 februárjában, három évvel korábban 2008-ban pedig színpadra is lépett a zenekar 30. születésnapi buliján a Papp László Budapest.

Sportarénában. Akkor játszottam vele utoljára" - idézte fel Hobo.
Elmondta: a HBB úgy alakult meg, hogy 1978-ban megismerkedett az Ikarus együttes tagjaival; itt gitározott akkor Kőrös József, aki előzőleg az Andromédában is játszott.

"Ő szorgalmazta, hogy az akkori énekesüket cseréljék le rám, és hajlandóak voltak követni az általam képviselt blueskoncepciót követni" - tette hozzá Hobo.
Az alapító tagok között volt Hobo és Kőrös mellett Gecse János basszusgitáros és Szakács László dobos. Még az alapítás évében a HBB tagja lett Gecse helyén Póka Egon basszusgitáros.

Kőrös József a Hobo Blues Band első két lemezén, az 1980-ban kiadott Középeurópai Hobo Blues, valamint a két évvel későbbi Oly sokáig voltunk lenn című anyagon játszott. Olyan számokban gitározott, mint a Hey Joe, a Ki vagyok én?, a Rolling Stones blues, a 3:20-as blues, az Enyém, tied, miénk, a Kőbánya blues, a Tetovált lány, a Hosszúlábú asszony, a Mata Hari, A hetedik vagy a Halál apa blues. Szerepelt Szomjas György 1981-ben készült filmszatírájában, a Kopaszkutyában is.

"Nagy Eric Clapton-rajongó volt. El tudta fogadni, amikor a zenekar a robbanásszerű érkezés után változtatásokra kényszerült, és egy más minőségű zene jött létre, akkor a helyére egy átmeneti időszak után Tátrai Tibor került.

Nem sértődött meg, és továbbra is a munka mellett zenélt, sohasem hajtotta, hogy profi zenész legyen, ahogyan az elején én magam sem. Később nagyon sokat fejlődött, és amikor újra együtt játszottunk a 2008-as HBB-koncerten, már sokkal érettebb gitáros volt" - emlékezett Hobo az MTI-nek.

Kőrös József a HBB után szerepelt Soltész Rezső és mások kísérőzenekarában, a Médium együttesben, 1987-től Németországban zenélt, majd az Atlanti-óceánon egy hajón. Az elmúlt években többször fellépett a Thanks Jimi gitárfesztiválon, tagja volt a Marathon Trio zenekarnak és a Zenitnek is.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 18. 09:59, szerda | PR

Új korszak az innovációban?

a magyar cégek több mint kétötöde alkalmaz mesterséges intelligenciát

2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár

Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson

Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.

2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld

Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén

2025. Június 18. 07:12, szerda | Életmód

Groupama Biztosító-OTP Bank: a magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra

A magyar családok átlagosan több mint félmillió forintot költenek külföldi nyaralásra a Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából ezer fő megkérdezésével készült országos reprezentatív kutatás szerint.