Hírek
2015. Március 26. 10:42, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Ebola - Gyakrabban okoz halált a vírus a gyerekeknél, mint a felnőtteknél
Az ebolavírus gyakrabban okoz halált a gyerekeknél, mint a felnőtteknél - állapította meg egy új tanulmány.
A kutatók azt találták, hogy Guineában, Libériában és Sierra Leonéban a vélhetően ebolafertőzött, egy év alatti csecsemők 90 százaléka meghalt, a felnőttek közt az arány mintegy 65 százalék - idézte a BBC a New England Journal of Medicine orvosi folyóiratban megjelent tanulmányt.
Általában kevésbé valószínű, hogy a gyerekek elkapják a vírust, ám a tudósok arra intenek, hogy sürgős szükség van a felnőttekétől eltérő, szakszerű ápolásukra.
Az ebolavírus eddig több mint tízezer ember halálát okozta a járvány kitörése óta Nyugat-Afrika legsúlyosabban érintett három országában, Guineában, Libériában és Sierra Leonéban. Az áldozatok többsége felnőtt, minden ötödik azonban 15 év alatti gyerek. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és az országok egészségügyi minisztériumai adatainak elemzésével a kutatók kimutatták, hogy az ebola másképp hat a különböző életkorú csoportokra.
Az adatok szerint a járvány kitörése óta az öt év alatti, igazoltan vagy nagy valószínűséggel ebolafertőzött gyerekek mintegy 80 százaléka meghalt. A betegség gyorsabb lefolyású volt náluk: 72 órával korábban mutatták a jeleit, mint a legtöbb fertőzött felnőtt.
"Különösen fontos, hogy a legkisebbeket gyorsan elkezdjék kezelni. Azt is meg kell vizsgálni, hogy a gyerekek a koruknak megfelelő ellátást kapják-e" - hangsúlyozta Christl Donnelly, a londoni Imperial College kutatója, a tanulmány egyik szerzője.
Az öt év alattiakkal ellentétben a nagyobb, 10-15 éves gyerekek halálozási aránya alacsonyabb, mint a felnőtteké - utalt rá a tanulmány. A szakemberek szerint további kutatás szükséges, hogy kiderítsék a különbségek valószínű okait. Úgy vélik, a csecsemők érzékenyebbek - többek közt - a folyadékvesztésre, így gyorsabban van szükségük infúziós pótlásra.
Jóváhagyott, speciálisan ebola elleni gyógyszer továbbra sincs, jelenleg többféle oltóanyag klinikai tesztjei folynak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket