Hírek
2015. Január 19. 07:11, hétfő |
Külföld
Forrás: MTI
Davos - Oxfam: 2016-ra a világ leggazdagabb 1 százaléka kezében lesz a vagyon több mint fele
2016-ra a világ leggazdagabb 1 százalékának kezében lesz a globális összlakosság együttes vagyonának több mint fele - közölte a szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum előtt az Oxfam.
A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő szervezet amerikai csoportja szerint a legtehetősebbek 2014-ben a javak 48 százalékát birtokolták. 2009-ben még 44 százalék volt ez az arány, 2016-ra viszont 50 százalék fölé emelkedik az előrejelzések szerint.
Az egyenlőtlenség megdöbbentő mértéket ölt a világban - fogalmazott közleményében Winnie Byanyima, az Oxfam igazgatója, a davosi fórum társelnöke. A leggazdagabbak és a többiek közötti szakadék egyre nagyobb lesz, és ez hátráltatja a szegénység elleni globális harcot - mutatott rá. Emlékeztetett arra, hogy kilencből egy embernek nem jut elég ennivaló, és több mint egymilliárd ember még mindig kevesebb mint napi 1,25 dollárból tengődik. "Valóban olyan világban akarunk élni, amelyben egy százaléknak több van, mint a többinek együttvéve?" - tette fel a kérdést.
Tanulmányának elkészítéséhez a szervezet a Credit Suisse globális vagyonról szóló jelentését, valamint a Forbes magazin milliárdosokat számba vevő listáját használja.
A világ dollármilliárdosai ötödének vannak érdekeltségei a pénzügyi és a biztosítási szektorban - írták. Az ő vagyonuk 11 százalékkal gyarapodott a tavalyi évben - derült ki a jelentésből. A gyógyszeriparban és az egészségügyi szektorban tevékenykedő milliárdosok vagyona még nagyobb mértékben, 47 százalékkal bővült.
"Az Oxfam aggódik amiatt, hogy e szektorok lobbiereje jelentős akadályt gördíthet az adóreformok elé szerte a világon" - emelte ki közleményében a szervezet, amely szerint a két említett ágazat több mint egymilliárd dollárt fordított lobbitevékenységre Brüsszelben és Washingtonban.
A csoport az adóelkerülés elleni fellépést, az ingyenes közszolgáltatásokba való jelentősebb beruházást és adóreformot szorgalmaz a problémák kezelésére.
Tavaly az Oxfam arról szóló jelentést adott ki, hogy a világ leggazdagabb 85 embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a bolygó lakossága szegényebbik fele - 3,5 milliárd ember - együttvéve. Ez a szám azóta 80-ra csökkent. 2010-ben még 388 volt - írta a szervezet, amely drámai változásként jellemezte a folyamatot.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.