Hírek
2013. December 05. 12:44, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Birskörtepárlat lett idén Magyarország Legjobb Pálinkája

A Brill Pálinkaház birskörtepárlata lett 2013-ban Magyarország Legjobb Pálinkája. A győztes egy palackját a csütörtöki Szent Miklós Pálinka Ünnepen helyezték el a Magyar Mezőgazdasági Múzeum (MMGM) vitrinjében az elismerést korábban elnyert párlatok közé.
Idén csaknem négyszáz mintát küldtek be a hazai pálinkafőzdék, és a húsztagú zsűri az eddigiekhez képest végül egy új gyümölcs párlatát választotta - jelentette be Stégermájer Károly versenyigazgató a pálinkaünnepen megtartott díjátadón.
Krizl Edit, a Brill Pálinkaház vezetője felidézte, hogy három évvel ezelőtt irsai olivér szőlőpálinkájukkal nyerték el a rangos elismerést, míg az idei verseny utolsó, harmadik körében birskörte párlatuk a Brill egy másik tételével, egy érlelt törkölypálinkával versenyzett. A Szekszárd melletti pálinkaház 2003 óta indul sikerrel versenyeken, pálinkáik mellett zöldségpárlataikat is nevezni szokták.
Fehér György, a MMGM főigazgatója elmondta: immár hagyomány, hogy a Magyarország Legjobb Pálinkája címet elnyert párlatokat a múzeum erre a célra fenntartott vitrinjébe helyezik el az eredményhirdetés után. A pálinkák világával az MMGM látogatói a Színek, ízek illatok című időszaki kiállításon is megismerkedhetnek.
V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár "vadízű, fanyar, csupa illat birspárlatként" jellemezte a Brill győztes termékét, majd Dlusztus Imre és Soós Kálmán A jó magyar pálinka című albumát mutatta be. Elmondása szerint a Mihazánk Könyvkiadó gondozásában megjelent 260 oldalas kötet komoly tisztelettel, a teljességre való törekvéssel, tudományos és kulturális igényességgel tekinti át a pálinka világát.
Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a díjátadó után megtartott köszöntőjében hangsúlyozta: a pálinka a magyar gasztronómia fontos terméke, amely az elmúlt években komoly minőségi javuláson ment át a hazai pálinkamanufaktúráknak köszönhetően.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.
2025. Július 06. 09:40, vasárnap | Belföld
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Az elsődleges információink szerint 19-en sérültek meg a 442-es főúton
2025. Július 06. 08:18, vasárnap | Belföld
Hőség - Meteorológia: zivatarokra és magas középhőmérsékletre kell készülni vasárnap
Változás következik be az időjárásban: vasárnap zivatarokra kell készülni elsősorban a Dunántúlon és 27 Celsius-fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet az ország déli részén, emellett nagyon erős lesz az UV-B-sugár
2025. Július 05. 20:27, szombat | Belföld
MÁV-csoport: további vonalakon bővül az éjszakai közlekedés a metrók üzemidő-bővítéséhez kapcsolódva
A MÁV-csoport több vasútvonalon új járatokat indít, illetve módosítja a menetrendet, szombattól bővíti az éjszakai szolgáltatást.