Hírek
2014. Szeptember 23. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az EP határozottabb fellépést sürget az Iszlám Állam ellen
Az Európai Parlament súlyosan elítéli, hogy az Iszlám Állam (IS) nevű szervezet meggyilkolta James Foley és Steven Sotloff újságírókat, valamint David Hainest, egy segélyszervezet munkatársát. Az állásfoglalás szerint az Uniónak minden lehetőséget fel kell használnia az iraki állami és helyi hatóságok IS-ellenes harcának támogatására, beleértve a katonai segítséget is. A képviselők emellett sürgetik, hogy a nemzetközi közösség vágja el az IS-hez vezető pénzcsatornákat, és találjon politikai megoldást a szíriai válságra.
Az „iszlám kalifátusˮ létrehozása és terjedése, és más szélsőséges erők iraki és szíriai tevékenysége közvetlen fenyegetést jelent az európai államok biztonságára, jelentették ki a képviselők. Hosszú távon csak azzal iktatható ki az IS jelentette veszély, ha igazi politikai megoldást találnak a szíriai válságra.
Nem maradhatnak büntetlenül a civil célpontok ellen indított támadások, a kivégzések és a szexuális erőszak elkövetői Irakban és Szíriában, mondták a képviselők. Az etnikai hovatartozás vagy politikai meggyőződés, vallás, hit vagy nem alapján indított, civilek elleni támadások emberiség elleni bűntettnek számítanak, figyelmeztettek.
Az IS pénzcsapjainak elzárása
Az IS-be áramló pénz vagy egyéb források elzárása érdekében a képviselők az ENSZ-fegyverembargó és vagyonbefagyasztás hatékonyabb végrehajtását kérik. Az EU-nak be kell tartatnia az IS-ellenőrizte régiókból származó olajjal kereskedőket sújtó embargót, és el kell vágnia azokat a pénzügyi kötelékeket, amelyeken keresztül az IS kihasználja az adóparadicsomokat és kereskedni tud.
Nemzetközi koalíció
Az állásfoglalás üdvözli az egyes uniós tagállamok döntését arról, hogy sürgősen katonai felszerelést biztosítanak a kurd hatóságok rendelkezésére. A Parlament ezen erőfeszítések koordinálását kéri. A képviselők üdvözlik az IS-ellenes koalíció létrehozását célzó amerikai erőfeszítéseket és az Arab Liga azon döntését, hogy Szíriában és Irakban együttműködik a nemzetközi közösséggel a szélsőségesek elleni fellépésben.
A hagyományos kisebbségek és a menekülésre kényszerített lakosság biztonságos visszatérése legyen az összes regionális szereplő és az EU legfontosabb célja és felelőssége, fogalmaz az állásfoglalás. A képviselők támogatásukról biztosították a vallási intolerancia és gyűlölet minden áldozatát.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:14, kedd | Külföld
Eurobarométer: a fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a közelgő európai parlamenti választásokon
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra
2024. Május 11. 07:00, szombat | Külföld
Az Egyesült Államok újabb 400 millió dollár értékű hadifelszerelést küld Ukrajnába az orosz offenzíva elleni védekezéshez
Az Egyesült Államok 400 millió dollár (mintegy 170 milliárd forint) értékű újabb fegyverszállítmányt és katonai felszerelést küld az ukrán hadsereg számára, közvetlenül a hadszíntérre.
2024. Május 09. 06:00, csütörtök | Külföld
Ukrán elnök: Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal
Ukrajna érdekelt a jószomszédi kapcsolatokban Magyarországgal, és a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a kereskedelem, az energia és a logisztika területén
2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld
A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát
Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.