Hírek
2013. November 13. 05:43, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Az amerikai kormány beleegyezett a US Airways és az American Airlines összeolvadásába
Az amerikai igazságügyi minisztérium beleegyezését adta a US Airways és az American Airlines összeolvadásába, hogy az így létrejövő légitársaság a nagy repülőtereken több leszállást biztosítson majd a vetélytársainak.
Az amerikai kormány augusztusban bíróságon támadta meg a két társaság egyesülési tervét, azt állítva, hogy az akadályozni fogja a versenyt és magasabb jegyárakhoz vezet majd. A most létrejött egyezség jegyében a légitársaságok slotokról, azaz le- és felszállási résidő-jogokról mondanak le a washingtoni Reagan és a New York-i La Guardia reptéren, valamint Bostonban, Chicagóban, Dallasban, Los Angelesben és Miamiben az alacsony árakkal dolgozó konkurencia javára. Ez mindössze 112 járatot érint a US Airways - American Airlines napi mintegy 6700 járata közül.
A tulajdonosok és hitelezők már februárban jóváhagyták a két vállalat egyesülését. A létrejövő, összevont cég, amelynek piaci értékét 11 milliárd dollárra becsülik, American Airlines néven üzemel majd, de a US Airways eddigi vezérigazgatója, Doug Parker lesz az irányítója. A cég elnöke Tim Horton, az American mostani vezére lesz, aki tagja lesz az igazgatótanácsnak is.
Az egyesült társaság 12 tagú igazgatótanácsából négyet a US Airways, hármat az AMR és további ötöt az AMR hitelezői adnak majd. 2014-ben ez a létszám 11-re csökken majd, amikor Horton a testület első éves ülésén a tervek szerint visszalép majd.

Az új egyesülés tulajdonosai 72 százalékban az American Airlinest birtokló AMR Corp csődhitelezői lesznek, köztük az AMR három szakszervezete. A fennmaradó részesedés a US Airways részvényeseinek birtokába kerül. A cég központja a texasi Fort Worthben lesz.
A két társaság egyesüléséről tavaly augusztus óta folytak a tárgyalások, azóta, hogy a hitelezők felszólították az Americant: adja fel függetlenségét és fuzionáljon egy hasonló vállalattal. Az American Airlines 2011 novembere óta állt csődvédelem alatt.
Az American Airlines és a US Airways együttesen megelőzi majd az eddigi legnagyobb amerikai légitársaságot, a United Airlinest. Az amerikai légi utasszállítás piacán már korábban egyesült a Delta és a Northwest, illetve a United és a Continental. Az összeolvadás nyomán az amerikai légiutas-szállítási piac 70 százalékát négy társaság, az American, a United, a Delta és a Southwest Airlines ellenőrzi majd.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 06. 14:00, péntek | Belföld
Választás 2026 - Megérkeznek az első értesítők a postaládákba
Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
2026. Február 06. 13:00, péntek | Bulvár
Idén június 27-én lesz a MOL Balaton-Átevezés
Idén június 27-én rendezik meg, immár kilencedik alkalommal az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a MOL Balaton-Átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrandon lesz.
