Hírek
2013. Március 07. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A víz adhatja a legtöbb közmunkát
Az alkotmányos szabályozás nemzeti kincsként tartja számon a hazai vízvagyont, a vele való gazdálkodás pedig mindannyiunk számára kihívás - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken, a készülő nemzeti vízstratégiáról szóló fórumsorozat első állomásán. Fazekas szerint idővel itt összpontosulhat a közmunka lehetőségek zöme is.
A politikus előadásában rámutatott: egyes országok hatalmas gazdasági potenciállal rendelkeznek, de a vízkészlet mindenütt véges, és ez behatárolja a jövőbeni lehetőségeket. Magyarország ebből a szempontból a Kárpát-medencében viszonylag kedvező helyzetben van - jegyezte meg. Fazekas Sándor feltette a kérdést: mi a garancia arra, hogy egy ilyen program megvalósulhat, hiszen hasonlókkal már 'tele vannak a tervező intézetek polcai, a hatóságok irattárai'?
Mint kifejtette, az egyik biztosíték, hogy jó programot kell alkotni, a másik pedig: a kormány illetve a vidékfejlesztési tárca nyitott minden olyan megoldásra, amely a feladatokat konkrét elképzelésekkel segíti. Arra is itt a lehetőség, hogy az európai uniós forrásokat, a Start közmunkaprogramban rejlő lehetőségeket, az állam nyújtotta anyagiakat erre a tervre összpontosítsuk - jegyezte meg.
A miniszter tájékoztatása szerint a stratégia három intézkedés-csoportot tartalmaz. Ezek közöl a 2014-ig szóló, rövid távú a már folyamatban lévő vízügyi munkák befejezését, valamint az Európai Unió következő pénzügyi fejezetére való tervezést foglalja magába. A második, 2021-ig terjedő idősávban már az unió hétéves ciklusa kínálta anyagi lehetőségek kiaknázása lesz a teendő, míg a 2027-ig tartó harmadik időszakban várhatóan már egy stabilizált vízgazdálkodási intézményrendszer hasznosítja majd a rendelkezésre álló uniós forrásokat a lehető leghatékonyabban.
Fazekas Sándor tájékoztatása szerint a minisztérium internetes honlapján kedden délutántól már teljes terjedelmében hozzáférhető a stratégia, amelynek egyes szakmai fejezeteit kiváló szakemberek alkották meg kiindulópontként.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 14. 08:16, kedd | Belföld
Újabb két Airbus H225M helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája
Két újabb H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából
2024. Május 14. 08:13, kedd | Belföld
Köznevelési főosztályvezető: 579 ezer notebookot kapnak a diákok és pedagógusok jövő decemberig
Jövő decemberig összesen 524 ezer személyes használatú, oktatási célt szolgáló notebook kerül a diákokhoz és 55 ezer a pedagógusokhoz - jelentette ki a Belügyminisztérium köznevelési stratégiai főosztályvezetője Kecskeméten hétfőn
2024. Május 13. 15:45, hétfő | Belföld
Többnemzeti hadgyakorlatot tartanak Pápán
A gyorsaságot és a bevethetőséget demonstrálja a Pápa Bázisrepülőtéren tartott Swift Response 2024 többnemzeti hadgyakorlat
2024. Május 13. 15:43, hétfő | Belföld
Pénzbüntetésre ítélték Czeglédy Csabát az ördög ügyvédje-perben
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben.