Hírek
2015. December 10. 07:32, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A női felsővezetők lehetnek a gazdasági növekedés motorjai egy felmérés szerint
A nők üzleti életben betöltött szerepét tekintették át nemzetközi cégek női felsővezetői a Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) kerekasztal beszélgetésén,
akik egyebek mellett megállapították, hogy a női vezetők a "gazdasági növekedés motorjai". Hasonló megállapításra jutott több nemzetközi kutatás, így például az MSCI World Index is, amely szerint lényegesen jobb, 36 százalékkal magasabb az alapvető jövedelmezőségi mutató (sajáttőke-arányos megtérülés, ROE) azokban a vállalatokban, ahol a vezérigazgató és egy további igazgatósági tag vagy ahol legalább három igazgatósági tag nő, mint a férfias felsővezetésű cégeknél.
A 2009 szeptemberétől 2015 szeptemberéig zajló felmérésben a meghatározóan női menedzsmenttel rendelkező vállalatoknál 10,1 százalék volt az átlagos ROE, szemben a másik kategória 7,4 százalékával. A kutatásban részt vevő mintegy 1643 társaságban idén 18,1 százalékra emelkedett a női vezetők aránya, az egy évvel korábbi 15,9 százalékról. Legnagyobb számban Norvégiában, Svédországban és Franciaországban vannak jelen nők a vezetőségben, arányuk 41,3 százalék, 33,7 százalék, 33,5 százalék.
Az MKB Bank által rendezett eseményen részt vett többek között Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója, aki elmondta, hogy a Magyar Államvasutak Zrt. menedzsmentjének felét nők alkotják, ezzel együtt a vasút itthon és európai szinten is erősen férfias szakma. A vezető aki komoly fegyverténynek nevezte, hogy sikerült megnyitni az utat a nők vonatvezetői képesítésének megszerzése előtt.
Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy eredményesnek lenni nagyon sok munka, függetlenül attól, hogy valaki férfi vagy nő. Úgy vélte, egy nő akkor is lehet sikeres, ha a karrier helyett mást, például a családot választja élete fő értékének.
Katona Ildikó, az MKB Bank üzleti vezérigazgató-helyettese egyebek mellett a nőiesség megőrzését és az empátiát emelte ki, és hangsúlyozta, hogy az MKB Bankban tudatosan figyelnek arra, hogy a munkatársak kiválasztásánál kizárólag a rátermettség számítson.
Szentkuti Gabriella, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója a közlemény szerint kifejtette, hogy a nőkre nem jellemző, hogy túlzott fizetési igénnyel állnának elő egy állásinterjún, szeretnék megmutatni, mire képesek és ennek megfelelő bérezésben részesülni. A szoftveróriásnál mind globális, mind pedig hazai viszonylatban gondot fordítanak arra, hogy a juttatások kizárólag a valós teljesítményeket tükrözzék - jegyezte meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
