Hírek
2013. Július 12. 06:00, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
A Bujdosó Pincészeté lett az idén Somogy bora
A Bujdosó Pincészet 2009-es évjáratú, Farkastanya nevű cabernet franc-ját választották az idén Somogy borának szerdán Siófokon. Az italt a megye kiemelt eseményein, nemzetközi és hazai kiállításokon, vásárokon is kínálják majd.
Vörös Tamás, a rendezvény főszervezője, Somogy megye főjegyzője elmondta: immár 15. alkalommal választották ki Somogy megye borát a 8, többségében dél-balatoni pincészet 24 mintájából.
A győztest egy három tagú szakmai zsűri (Molnár Olivér, az Országos Borászati Intézet nyugalmazott igazgató-helyettese; Gádor Dénes, a Dél-Balatoni Borút Egyesület elnöke; valamint Szőke Barna, a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet borászati szakértője), valamint a megye vezetőiből, képviselőiből álló tizenöt tagú társadalmi zsűri választotta ki vakkóstolással, a nemzetközi 20 pontos szabvány szerint.

A rendezvényen három különdíjat is kiosztottak. A Somogyi Hírlap bora lett egy új, kéthelyi osztrák borászat, az AX&AX 2012-es évjáratú sauvignon blanc-ja. A Dél-Balaton Borút Egyesület borává választották a Légli pincészet 2011-es évjáratú chardonnay-ját. A Nemzeti Agrárkamara Bora a Bujdosó pincészet 2009-es évjáratú cabernet cuvée-je lett.
A győztes Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet borai jól szerepeltek a közelmúlt borversenyein. A pincészet hét borát díjazták a Balatonboglári Borvidék Hegyközségi Tanácsa által nemrég megrendezett Balatonboglári Borvidék Borversenyén is, amelyen 32 bortermelő 106 borát kóstolták végig az ítészek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:38, péntek | Bulvár
37 milliárdos faluépítésbe kezd a magyar kormány Azerbajdzsánban
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
2025. December 05. 07:36, péntek | Életmód
A mecseki Zengőn álló építmény lett az Év kilátója 2025-ben
A magyar turisták szavazatai alapján dőlt el, hogy a Mecsek-hegység legmagasabb hegyén álló, az arról elnevezett építmény lett az Év kilátója pályázat győztese
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
