Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Március 28. 09:22, csütörtök | Sport
Forrás: MTI

Magyar válogatott - Egervári: kezünkben van a sorsunk

Magyar válogatott - Egervári: kezünkben van a sorsunk

Négy fordulóval a világbajnoki selejtezősorozat vége előtt még mindig továbbjutást érő helyen áll a magyar labdarúgó-válogatott, saját kezében van a sorsa, és ezt nem is akarja onnan kiadni - mondta Egervári Sándor szövetségi kapitány az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön.

A tréner arra a felvetésre, hogy az 1-1-es döntetlennel végződött keddi, törökországi mérkőzésen nagy rizikó lett volna-e, ha a románok elleni hazai mérkőzéshez hasonlóan egy helyett két csatárral játszik végig a csapat, vagy az egyenlítés után mind a két támadó fennmarad a pályán, úgy reagált, hogy több játékos kisebb-nagyobb problémával küszködött, emiatt volt óvatos.
"Amikor hátrányba kerültünk, rögtön beküldtük Bödét, az egyenlítésünk után pedig azért hoztuk le a két mérkőzés küzdelmeibe belefáradt Szalait, és küldtük pályára helyette Eleket, hogy megerősítsük a középpályát. Óvatos döntés volt, de meggyőződésünk volt, hogy csak így tudjuk kivédekezni az utolsó negyedórát" - fogalmazott a tréner.
Egervári Sándor szerint a török válogatott valamivel erősebb, mint a román, amellyel pénteken, Budapesten játszott 2-2-es döntetlent az együttese.
"A török válogatottat az egyéni képességek terén jobb játékosok alkotják, a románok talán egységesebben tudnak játszani" - árnyalta aztán a képet a kapitány.
Szó esett arról is, hogy a magyar válogatott futballistáinak egy része nem kap rendszeres játéklehetőséget klubcsapatában. Ezzel kapcsolatban a szakvezető úgy fogalmazott, hogy nem lehet előre megmondani, mi lesz a helyzet az ősszel, mindenesetre szerencsés lenne, ha azok a játékosok, akik keveset játszanak, olyan csapatokhoz kerülnének a nyáron, amelyekben több lehetőséget kapnak.
A magyar válogatott hat mérkőzésen szerzett 11 pontjával a pótselejtezőt érő második helyen áll csoportjában a holland válogatott mögött és a román előtt. A nemzeti együttes szeptember 6-án Romániában lép pályára, szeptember 10-én fogadja az észteket, majd október 11-én Hollandiában játszik, október 15-én pedig idehaza az andorraiakkal szemben zárja le a sorozatot.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.