Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2013. Március 27. 06:38, szerda | Sport
Forrás: MTI

Magyar válogatott - Egervári elégedett az egy ponttal

Magyar válogatott - Egervári elégedett az egy ponttal

A körülményeket figyelembe véve elégedett a Törökországban kedden elért 1-1-es döntetlennel Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

"Tekintve, hogy a törökök jó, agresszív és lendületes játékot nyújtottak, értékes az az egy pont, amit szereztünk" - mondta a szakvezető az isztambuli mérkőzést követően.
Egervári szerint a magyar válogatott még nem tartozik a nagy együttesek közé, de szép jövő előtt állhat és már képes egységes csapatjátékra, amit most is sikerült bizonyítania.
A magyar csapat egyenlítő gólját szerző, csereként pályára küldött Böde Dánielről úgy vélekedett, hogy az elmúlt hónapokban egyre jobb centerjátékot nyújtott, erős testfelépítésével és erőszakos stílusával pedig bárkinek nehézséget okozhat, ezért bízott benne, s örült annak, hogy ezt sikerült igazolnia a ferencvárosi játékosnak.
A másik két cseréjével kapcsolatban megjegyezte, Korcsmár Zsolt meghúzódott, így őt kényszerűségből kellett lehoznia, s a szünetben helyére beállt Guzmics Richárd megállta helyét, míg Szalai Ádámot azért cserélte le, mert érzése szerint felőrlődött és elfáradt a török védők gyűrűjében. Helyette azért Elek Ákost küldte a pályára, mert vele - már az 1-1-es eredmény birtokában - stabilizálni akarta a csapat védekezését.
Egervári kiemelte, hogy fantasztikus hangulat volt a Fenerbahce Sükrü Saracoglu Stadionjában, amire irigykedve gondolt, mivel együttesének pénteken még zárt kapuk mögött kellett játszania Románia ellen. Hozzátette, ez az atmoszféra nemhogy zavarta, inkább jó hatással volt játékosaira.
"Különösen örülök ennek a gólnak, mert tudom, hogy nagyon sok embernek szereztem vele örömet" - mondta Böde, aki a nemzeti együttesben másodszor lépett pályára és először volt eredményes.
A játékosok a szövetségi kapitányhoz hasonlóan elégedettek voltak a döntetlennel a mérkőzés képét nézve, de egyöntetű vélemény volt, hogy a következő, szeptember 6-i játéknapon győzni kell Bukarestben ahhoz, hogy a válogatott megszerezze a pótselejtezőt érő második helyet a csoportjában.
"Miért ne nyerhetnénk Romániában, ha itt képesek voltunk a döntetlenre? Márpedig ez a török csapat jobb, mint a román" - vélekedett Vanczák Vilmos.
A magyarok hat mérkőzésen 11 pontot gyűjtöttek, továbbra is a csoport második helyén állnak a vb-ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött. Egervári együttesét a románok egy-, a törökök négypontos hátránnyal követik, a vb-selejtező következő körében ezért lesz különösen nagy jelentősége a Románia elleni találkozónak, mert egy esetleges győzelemmel elérhető közelségbe kerülne a második hely, amelyre az 1998-as vb-selejtező óta nem volt példa.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.