Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2015. Február 04. 16:46, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Korfura és Krétára is indulnak repülőjáratok nyáron Debrecenből

Korfura és Krétára is indulnak repülőjáratok nyáron Debrecenből

Két görög szigetre, Korfura és Krétára is indítanak charterjáratokat nyáron a debreceni repülőtérről - jelentette be a légikikötő igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

Sápi Tamás tájékoztatása szerint egyre többen utaznak repülővel nyaralni a térségből: 2013-ban 13 800-an, tavaly pedig 20 000-en indultak charterjárattal Debrecenből, az idén 25 000 utasra számítanak.
A nyári hónapokban hat charterjáratot indítanak hetente Debrecenből: a hagyományos törökországi, bulgáriai, egyiptomi - és ha a politikai helyzet lehetővé teszi - tunéziai célállomások mellett az idén Korfura és Krétára is - tette hozzá, megjegyezve, hogy az idén nyáron is érkeznek majd repülők Németországból, és tárgyalnak orosz beutazó járatokról is.
Hermányi Attila, a Thomas Cook csoport cégvezetője elmondta: az elmúlt években rendkívül népszerű volt Görögország debreceni indulással. Ezért döntöttek úgy, hogy Zakynthos után ezúttal Korfut és Krétát célozzák meg a hajdú-bihari megyeszékhelyről.
Gál Edina, az utakat szervező Neckermann utazási iroda régióvezetője hozzátette: június végétől szeptember elejéig heti egy-egy járatot indítanak Debrecenből a két görögországi szigetre.
Nemcsak a charter-, hanem a menetrendszerű járatok számát is szeretné növelni az idén a Debrecen Airport - mondta el a repülőtér járatfejlesztési igazgatója az MTI érdeklődésére.
Tamás László tájékoztatása szerint intenzív tárgyalásokat folytatnak a jelenleg Debrecenből London-Luton és Eindhoven repülőtereire közlekedő Wizz Air légitársasággal újabb európai járat indításáról.
Ugyanakkor a menetrend szerinti járatok bővítése érdekében más légitársaságokkal is tárgyalnak, s várhatóan a tavasz folyamán eldől, indít-e más légitársaság járatot Debrecenből.
Egy felmérés szerint a környékbeliek Németország, Nagy-Britannia, Írország, Franciaország és Olaszország városaiba szeretnének menetrendszerű járattal eljutni Debrecenből - tette hozzá Tamás László.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.