Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2018. Szeptember 06. 05:01, csütörtök | Belföld
Forrás: mti - fotó: mti archívum

Kisorsolták a 11. Nemzeti Vágta előfutamain indulók sorrendjét

Kisorsolták a 11. Nemzeti Vágta előfutamain indulók sorrendjét

Kisorsolták szerdán a 11. Nemzeti Vágta előfutamain versenyző 72 település sorrendjét, amely alapján szeptember 15-én rajthoz állhatnak lovak és lovasaik a fővárosi Hősök terén.

Gőz László, a Nemzeti Vágta technikai igazgatója az eseményen elmondta, hogy a fővárosi futamokra idén 16 vidéki elővágta dobogósai kerültek be, akik azokkal együtt, akik közvetlenül a budapesti versenyre való nevezéssel jutottak be, a szombati előfutamokon, majd a másnapi középfutamokon mérhetik össze gyorsaságukat.

Kedves Gyula történész beszámolt arról, hogy 2018-ban a Nemzeti Vágta történelmi arca a 200 éve született Görgey Artúr honvédtábornok lesz. "Ő volt a magyar, de talán a nemzetközi történelemnek is az utolsó hadvezére, aki még huszár módra, kivont karddal vezette harcra katonáit" - mondta.

Szotyori Nagy Kristófnak, a Magyar Lovasszövetség alelnökének, a Nemzeti Vágta versenyigazgatójának tájékoztatása szerint a Hősök terén felállított speciális pályán a kétnapos versenysorozat ideje alatt 72 magyarországi és határon túli település lovasa méri össze tudását az elő- és középfutamokon. Elmondta, hogy a Vágta futamait minden évben nagy érdeklődés kíséri a határon túli magyarság körében, ebben az évben Muravidéken, Felvidéken, a Vajdaságban és Erdélyben is megrendezték az elővágtákat.

Az eseményen a korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is lesz nemzetközi futam, amelyre 4 kontinensről érkeznek lovasok. A fiatal tehetségek számára újra megrendezik a Kishuszár Vágtát, lesz fogatvágta, hagyományőrző lovas felvonulás, kocsitolóverseny és parasport-bemutató is - tette hozzá.

Ebben az évben a gyerekek és a lovak kapcsolata a verseny központi témája, ennek jegyében szombaton lovas ügyességi versenyt rendeznek gyerekeknek, vasárnap pedig összesen 110, 8-14 év közötti lovas részvételével látványos felvonulást láthat a közönség.

A vasárnap esti döntőre a középfutamok öt leggyorsabb lovasa jut tovább, ahol már a 2018 leggyorsabb lovasa címért, a győztesnek járó ötmillió forintért, valamint az 1848-as vándorszablyáért futhatnak. A nemzeti lovas hagyományt felelevenítő rendezvény záró programja a méneshajtás lesz, amelyen negyven lovat hajtanak meg hortobágyi csikósok.

A Nemzeti Vágta előfutamait szeptember 15-én élőben követhetik a nézők a mediaklikk.hu/vagta honlapon, az M4 Sport csatorna pedig szombat este összefoglalót ad a versenyről. Szeptember 16-án a középfutamokat szintén a mediaklikk.hu/vagta oldal közvetíti, délután pedig a versenyek döntőit láthatják élőben a Duna Televízió nézői.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;